5 európai nemzeti park

Vasárnap

Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy május 24-e az európai nemzeti parkok napja! Szerencsére a Vasárnapból ezt is megtudhatjuk, és ez alkalomból megnézzük Európa öt legszebbjét. Vigyázat, a lista szubjektív.

1. Plitvicei-tavak Nemzeti Park

A horvát tengerpartra utazóknak nem kell bemutatni ezt a nemzeti parkot, hiszen az autópályán gyakran találkozhatnak a kiírással, mely szerint itt van, gyere. Csakhogy Európa egyik legszebb nemzeti parkjába nem egyszerű bejutni. Akkora az érdeklődés, hogy jegyet csak előre, online lehet foglalni. Ám megéri, hiszen a hatalmas parkban csodálatos élményeket szerezhetünk.


 

2. Triglavi Nemzeti Park

Szlovénia első, s ez ideig egyetlen nemzeti parkja. Igazi vadregényes táj, meghódításra váró csúcsokkal és szurdokokkal. Nyáron is kellemesen hűvös az itteni klíma, túrázásra kifejezetten alkalmas. Ráadásul, akik az állatvilág vagy a kultúra miatt látogatnának ide, azok sem fognak csalódni, hiszen jó pár védett fajt és múzeumot is felfedezhetünk a környéken.


 

3. Tingvellir Nemzeti Park

Az izlandiaknak nemcsak a természeti különlegességek miatt érdekes, történelmi szempontból is fontos számukra ez a hely, hiszen itt alapították meg a világon az első parlamentet, 930-ban. Több száz évig ülésezett, Izland függetlenségét is itt kiáltották ki a múlt században. Az meg már csak egy plusz, hogy itt húzódik végig az a lemeztektonika, amely kettéválasztja az eurázsiai és az észak-amerikai földrészt.


 

4. Bajor-erdő Nemzeti Park

Németország első nemzeti parkja, Európa legnagyobbja. Ha szerencsénk van, még hiúzzal is találkozhatunk. A cseh határ mellett húzódik, sőt át is nyúlik rajta. A cseh oldali folytatása a Šumava Nemzeti Park. Ezt egyébként cseh Svájcnak is szokás emlegetni, hiszen egyesek szerint olyan szép, mint a svájci táj.


 

5. Cinque Terre

Olaszország legkisebb nemzeti parkja, mégis talán az egyik legismertebb. Nem hiába, hiszen a Ligur-tenger partja nemcsak különleges ásványokat és kőzeteket ad az erre járóknak, hanem történelmi és természeti érdekességeket is. A táj több írót és költőt is megihletett, ha egyszer erre járunk, megértjük, hogy miért.

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/20. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?