Bűnügyi vizsgálat indult a Trump ingatlanvállalatával szemben

Donald Trump k

A Donald Trump volt amerikai elnök Trump Organization nevű ingatlanvállalatával szemben indított polgári vizsgálat mostantól bűnügyi vizsgálatként folyik tovább – közölte kedden New York állam főügyészségének szóvivője.

„Tájékoztattuk a Trump Organization-t, hogy vizsgálódásaink többé már nem tisztán polgári jogi természetűek” – közölte Fabien Levy. „Jelenleg aktív bűnügyi vizsgálatot folytatunk a Trump Organizationnal szemben a manhattani kerületi ügyészséggel” – tette hozzá.

A demokrata párti Cyrus Vance manhattani kerületi ügyész több mint két éve egy külön vizsgálatot folytat Trump elnökségét megelőző üzleti ügyei kapcsán. Vance és a szintén demokrata párti Letitia James New York-i főügyész vizsgálata között az AP amerikai hírügynökség szerint vannak átfedések. Így például mindketten fényt próbálnak deríteni arra, hogy vajon Trump, vagy a vállalata hamisan adott-e meg ingatlanárakat ezzel biztosítva kölcsönöket, illetve gazdasági és adózási előnyöket magának.

A volt elnök vállalatbirodalma egyelőre nem reagált a megkeresésekre. Trump azonban politikai indíttatásúnak nevezte a demokrata párti Letitia James által felügyelt vizsgálatot.

Vance hivatala a bírósági iratok szerint „feltételezett kiterjedt és hosszantartó törvénytelen tevékenységet” vizsgál a Trump Organizationnél, ideértve adó- és biztosítási csalást, illetve az üzleti nyilvántartások meghamisítását is.

Vance azt követően indított vizsgálatot, hogy Michael Cohen, Trump korábbi személyes ügyvédje pénzt fizetett a 2016-os elnökválasztás előtt két nőnek, hogy hallgassanak állítólagos viszonyukról a milliárdos üzletemberrel. Cohen, akit három év börtönbüntetésre ítéltek adócsalásért és a hatóság félrevezetéséért, 2018-ban elismerte a pénzátutalást. A feltételezések szerint a pénzt az elnökválasztási kampányra rendelkezésre álló összegből finanszírozták volna, megsértve ezzel a kampányfinanszírozási törvényt.

A vizsgálatok új lendületet kaptak mióta Trump elveszítette az 2020-as elnökválasztást és a demokrata párti Joe Biden került az elnöki székbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?