Videó: Embercsempészeket fogott el a rendőrség a Medve akció keretében

rendőrség

Kedden, a kora reggeli óráktól tartott házkutatást az idegenrendészet illegális bevándorlás elleni osztálya (UHCP) a Trencséni kerületben, Vágújhelyi és Miavai járásokban.

Korábban már írtunk róla, hogy a rendőrök egy bűnbanda tagjait veszik őrizetbe. A rendőrség bővebb tájékoztatásából kiderült, hogy nyolc házkutatást végeztek, amelyek során több dokumentumot, mobiltelefont és számítógépet foglaltak le bizonyítékként.

A hatóságok számításai szerint a bűnszervezet 2018 óta működött Nyugat-Szlovákia szerte. Tevékenységeik közé tartozott, hogy ukrán és szerb állampolgároknak gyárakban biztosítottak illegális munkát. A csoport néhány tagja magyarországi széhelyű vállalatok nevében követte el a bűntetteket, amelyeknek a hatóságok szerint igazgatói és tulajdonosai voltak. Leginkább a trencséni, nagyszombati és nyitrai régiókban szervezték 2000 ukrán és szerb munkás illegális alkalmazását.

A bűnszervezet többi tagja a külföldiek szállítását és elszállásolását biztosította, továbbá munkaszerződéseket és dokumentumokat állítottak ki. Mások a béreket adták át a dolgozóknak, nyilvántartást vezettek a ledolgozott óráikról és az illegális alkalmazottak munkáját koordinálták.

Egy másik tag kapcsolattartóként működött, és segített megszervezni a munkások ideiglenes szlovákiai tartózkodását.

Négy nő és négy férfi ellen már embercsempészet bűncselekménye miatt vádat emeltek. Ha bűnösnek találja őket a bíróság, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik őket.

A hatóságok továbbra is vizsgálják az ügyet. 

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?