Népszámlálás – Eddig 106 443 lakos vette igénybe asszisztens segítségét

népszámlálás k
Pozsony |

Az asszisztált népszámlálás második hetében 67 093 személy töltötte ki a népszámlálási kérdőívet. Eddig összesen 106 443 lakos vette igénybe asszisztens segítségét. A megszámlált lakosok száma 4 950 450-re nőtt – tájékoztatott a Szlovák Statisztikai Hivatal hétfőn.

Jasmína Stauder, a statisztikai hivatal népszámlálásért felelős szóvivője elmondta: az asszisztált népszámlálás dinamikája megyénként jelentős eltéréseket mutat. Az előzetes feltételezéseknek megfelelően a legtöbben eddig Eperjes és Kassa megyében éltek ezzel a lehetőséggel, hiszen itt élnek a legnagyobb számban a digitális világtól elzárt csoportok – idősek, marginalizálódott roma közösségek – tagjai. Az első héttel összehasonlítva az elmúlt héten többen töltötték ki a népszámlálási ívet Besztercebánya és Nyitra megyében is. A többi megye – főleg Pozsony megye – lakosai inkább az online népszámlálásba kapcsolódtak be.

Május 17-én összesen 3 162 kapcsolattartó pont működik az országban. Összesen 3 786 helyhez kötött és 5 019 „mobil” asszisztens segít a lakosoknak kitölteni az íveket. A kapcsolattartó pontok listája és a címek a város- vagy községházán, illetve ide kattintva lelhetők fel. Az asszisztált népszámlálás központi telefonszáma: 02/20924919.

Az asszisztált népszámlálásra május 3. és június 13. között kerül sor Szlovákiában. Azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik bármilyen oknál fogva nem tudták maguk kitölteni az elektronikus népszámlálási ívet. Főleg az internet-hozzáféréssel nem rendelkező lakosokról van szó. Az elektronikus népszámláláson a lakosság 86 százaléka, összesen 4 844 007 fő vett részt. A népszámlálást a házak és lakások összeírása előzte meg, amely 2020. június 1-től 2021. február 12-ig tartott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?