Elindult a KOMBIbike kerékpárkölcsönző rendszer

Komárom
Komárom |

A tesztüzem végeztével a mai naptól kezdve rki igénybe veheti a hagyományos és elektromos kerékpárokat kínáló szolgáltatást kilenc szlovákiai és magyarországi településen.

A kölcsönző rendszer ünnepélyes átadására a komáromi Tiszti Pavilonban került sor, amelyen az érintett városok polgármesterei és Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedésügyi miniszter vettek részt.

Bara Zoltán, a beruházásra még 2017-ben pályázó Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás igazgatója ismertette a bő hároméves, csaknem 990 ezer eurós költségvetéssel bíró projekt részleteit – amelyet javarészt az Európai Regionális Fejlesztési Alap Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programból finanszíroztak.

A kilenc településen található 13 dokkoló állomáson összesen 35 elektromos és 95 „klasszikus” kerékpárt lehet igénybe venni. Szlovákiai részről Észak-Komárom, Ógyalla, Naszvad, Gúta és Érsekújvár városaiban jöttek létre kölcsönzőállomások, míg a magyarországi oldalon Oroszlány, Tata, Kisbér és Dél-Komárom települések kapcsolódtak be a programba. A kerékpárokat bármelyik állomáson fel lehet venni, majd a használatot követően ugyanígy le lehet adni valamelyik ponton, akár egy másik településen.

A bérlet váltása mellett ideiglenes használatra is van mód. A hagyományos kerékpárra szóló napi jegy alapára 1,30 euróba kerül. Az első 30 percért nem számol fel kölcsönzési díjat a rendszer, ezt követően azonban minden további megkezdett 30 percért 0,50 eurós kölcsönzési díjat kell fizetni. Az éves bérletért egységesen 20 eurót kell kifizeti. További részleteket a kombibike.eu weboldalon lehet megtudni, ahol egyben regisztrálásra és jegyvásárlásra is van lehetőség.

Fejlődő kerékpáros infrastruktúra

Andrej Doležal hangsúlyozta, nagyon korrekt kapcsolata van a tárcának a komáromi városvezetéssel, s ha nem is mindig kap örömteli híreket a közúti és vasúti infrastruktúráról, a kerékpáros közlekedés esetében is segíteni szeretnének, ezért fogadta el a meghívást. Emlékeztetett, a tárca 100 millió eurós csomagot különített el a kerékpáros közlekedés fejlesztésére, meggyőződése szerint Komárom környékén is találnak majd olyan projekteket, amelyeket ebből a forrásból tudnak majd finanszírozni.

Keszegh Béla (független) komáromi polgármester a beruházás kapcsán hangsúlyozta, európai unikumról van szó, ugyanis nem pusztán városi és városközi rendszerről beszélünk, hanem annak egyenesen nemzetközi jellege van. Hozzátette, folyamatosan keresnek forrásokat a kerékpáros közlekedés következetes fejlesztésére, amelyben a közlekedési minisztérium támogatja őket. Keszegh szerint arra is törekednek, hogy ne csak különálló bringaútvonalak jöjjenek létre, hanem hogy azok végső soron hálózatot alkossanak, így ösztönözve a mindennapos kerékpárhasználatot és a turizmust.

Peter Klučka nemzeti kerékpáros koordinátor úgy fogalmazott, hol máshol kapjon támogatást a turizmus ezen típusa, ha nem Komáromban – hiszen a városon áthalad 4500 kilométer hosszú EuroVelo 6-os útvonal, amely az Atlanti-óceánt és a Fekete-tengert köti össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?