Újabb botlatóköveket helyeztek el Tornalján

botlatókő tornalja
Tornalja |

Két újabb botlatókövet helyeztek el Tornalján a hétvége folyamán a holokauszt áldozataira emlékezve.

A botlatókövek, vagy más néven stolpersteinek a nácik áldozatai előtt tisztelgő, betonkockára rögzített réztáblák, melyek emlékezésre, elgondolkodásra késztetik az arra haladókat, a beléjük botlókat.

a

Ezúttal két botlatókő került elhelyezésre Tornalján. Az elsőt a Béke utca 38-as számú cím előtt, az egykori a tornaljai zsinagóga helyén helyezték el Balajti Efráim anyakönyvvezető rabbira emlékezve. Ezt követően a Vasút utca 6-os számnál, a néhai zsidó fiúiskola előtt, Grosszman Sámuel igazgató-tanító botlatókövét helyezték el. A megemlékezésen nagyjából húsz személy vett részt. A két botlatókövet eredetileg még tavaly októberben akarták elhelyezni, de a járványhelyzet miatt erre csak most kerülhetett sor. A réztáblák elhelyezését az Antikomplex Polgári Társulás támogatta.

a

A megemlékezésre szinte napra pontosan 77 évvel azután került sor, hogy elindultak Tornaljából azok a vonatok, melyek a megsemmisítő táborokba hurcoltak mintegy 650 helyi zsidót – mondta lapunknak Szászi Zoltán, az akció egyik szervezője. Az elhurcoltak közül mindössze kb. harmincan tértek haza. Elhangzott az is, hogy amennyiben lesz rá igény és lehetőség, a városban további botlatókövek elhelyezésére is sor kerülhet. „Volna még kinek” – zárta Szászi Zoltán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?