Guardiola szerint játékosai "ölni tudnának", hogy játszhassanak a döntőben

Josep Guardiola

Josep Guardiola, az angol bajnok, Bajnokok Ligája-döntős Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a játékosok "megölnék őt" azért, hogy játszhassanak a portói fináléban.

A spanyol szakember - akinek együttese a Chelsea-vel találkozik május 29-én - kijelentette, minden labdarúgója azért dolgozik, hogy ott lehessen a pályán a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában, amelybe először jutott be a Manchester City.

"Elképesztően nehéz döntés lesz számomra a kezdőcsapat kijelölése, alaposan elemeznem kell az ellenfelet, és a lehető legjobb felállásban kell majd pályára lépnünk. Nem fog számítani, kiket nevezek, tudom, hogy mindenki mindent meg fog tenni a győzelemért" - tekintett előre a BL-döntőre a katalán tréner.

Elmondta, a taktikai összetevők mellett az is fontos lesz a csapatkijelöléskor, hogy mentálisan melyik labdarúgója fog a leginkább készen állni arra, hogy elviselje a rá nehezedő nyomást.

"Egy ilyen döntőben bármi megtörténhet" - mondta Guardiola, aki kiemelte, a fináléban legalább öt - hosszabbítás esetén hat - cserelehetősége lesz, így a kispadon ülőkre is kulcsszerep hárulhat.

A már bajnok manchesteriekre még két találkozó vár a Premier League-ben: kedd este a Brightonnal, az utolsó fordulóban az Evertonnal találkoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?