Kajak-kenu vk - Öt érem, egy arany a vasárnap délelőtti döntőkben

kajak-kenu vk

A magyar versenyzők öt érmet, közte egy aranyat szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa vasárnap délelőtti döntőiben.

A zárónapi finálés program rögtön egy magyar szempontból kiemelt számmal indult, a Balla Virág, Takács Kincső és a Gönczöl Laura, Opavszky Réka duó ugyanis nemcsak az érmekért, hanem az olimpiai indulás jogáért is versenyzett C-2 500 méteren. A múlt heti első válogatót a győriek rutinos, Európa-bajnok, többszörös világbajnoki ezüstérmes párosa nyerte, s Hüttner Csaba szövetségi kapitány azt mondta, ha most is előrébb végeznek, mint a sződligetiek fiatal egysége, akkor készülhetnek Tokióra. Nos, ezúttal elmaradt közöttük a múlt hetihez hasonló, szoros csata, Balláék a második helyen értek be a győztes ukránok mögött, Gönczölék pedig negyedikek lettek, így Balla és Takács már ötkarikás indulónak érezheti magát. Ők az elsők, akik bekerültek a tokiói magyar kajak-kenu válogatottba.  

"Szerintem most mi vagyunk itt a legboldogabb páros. Ez az ezüstérem most úgy csillog, mint az arany - mondta fülig érő szájjal Balla Virág. - A múlt héten edzésmunkából álltunk oda a válogatóra, most azonban próbáltuk jobban beosztani a pályánkat, ami sikerült is, emiatt eveztünk sokkal jobb időt, mint a másik magyar egység."

Takács Kincső hozzátette: az olimpián prioritás lesz számukra a páros, és a dobogót célozzák meg.

Női K-1 500 méteren a szegedi Kárász Anna - messze csúcsformájától - kilencedik lett, és ezúttal az Adolf Balázs, Fejes Dániel 1000 méteres kenus duó is messze volt az éremszerzéstől. A két 21 éves sportoló csütörtökön megszerezte a hőn áhított két férfi kenus kvótát Magyarországnak, de utána még elindultak a vk-n is. A svéd stílusban, azaz azonos oldalon - a jobbon - evező páros most nem tudta a legjobbját nyújtani, végig a mezőny második felében lapátolt, és végül a nyolcadik helyen ért a célba.

Női K-2 és C-2 200-on is elmaradt a magyar érem. A kajakosoknál a 2019-es, szegedi vb-n harmadik Lucz Anna, Kiss Blanka párosnak most nem hozott szerencsét a Maty-ér, ezúttal csak az utolsó hely jutott nekik, míg a kenusoknál Bragato Giada és Kisbán Zsófia negyedikként, Seres Fanni és Horányi Dóra pedig hatodikként zárt.

A négyeseknél a két férfi kvartett középfutamos kudarca után csak a magyar nőkért lehetett szorítani, de a fiatal hazai egység - Kőhalmi Emese, Biben Karina Klaudia, Bakó Olga és Csikós Zsóka - ebben a számban sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, nyolcadik lett.

A vasárnap délelőtti döntős programot a 200 méteres vegyes számok futamai zárták, s ezekben már ismét hazai sikereknek lehetett örülni. A kajakosoknál Lucz Anna és Csizmadia Kolos nyert, Kiss Blanka és Apagyi Levente pedig a svédek kizárása után második lett, míg a kenusoknál Horányi Dóra és Fekete Ádám ezüst-, Molnár Csenge és Hajdu Jonatán pedig bronzérmet szerzett.

A vasárnap (ma) záruló világkupán összesen 26 versenyszámban osztottak, illetve osztanak érmeket és 45 versenyző képviseli a hazai színeket. A viadal - amely a délutáni 5000 méteres finálékkal zárul - a járványügyi intézkedések miatt nézők nélkül zajlik a Maty-éren.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?