Megszakadt a Somorja veretlenségi sorozata

STK Somorja

Zsinórban elért hat győzelmüket és egy döntetlenjüket követően kapott ki odahaza a II. labdarúgó liga utolsó előtti fordulójában a gólhelyzeteiket egyetlen kivételtől eltekintve elpuskázó STK Somorja az MFK Skalicától (1:2).

 

Az erdőhátiak hagyományosan mumusai a hazaiaknak, akik évek óta legfeljebb döntetlent tudtak elérni velük szemben. Tegnapelőtt ugyan nem a legerősebb 9sszeállításban léptek pályára, Appiah révén újoncot is avattak, mégis javíthattak volna velük szembeni  kedvezőtlen mérlegükön. Ha pontosabban és higgadtabban céloznak. Már a 3.percben Nagy Péter beadását Boateng három méterről, ajtó-ablak helyzetben a kapu fölé fejelte. A kirúgás után a kezdő körben a lekönyökölték felugró Stašíkot, aki rövid ideig a földön maradt, de a gyengén bíráskodó Ježík nem sípolt. A labda Šebestához került, aki elviharzott a jobbszélem és beadásából az őrizetlenül hagyott Horodník kilőtte a hosszú sarkot -- 0:1. Ezután mezőnyfölénybe kerültek a felső-csallóközi kék-fehérek. Minél hamarabb egyenlíteni skartak, ám elég sokáig eredménytelenül, habár ehhez sok lehetőséget dolgoztak ki. A 8.percben Pančik közeli fejesét védte bravúrosan Junas, az első negyed óra végén Jančo durrantott félfordulatból centiméterekkel a kapu fölé.Nem sokkal az első félidő vége előtt pedig Rymanenko lövését a gólvonalról vágta ki Ranko.

Szünet után még nagyobb tempóra kapcsoltak a vendéglátók, akiknek az igyekezetét az 53. percben végre siker koronázta. A csereként beállt Appiah a kapustól kipattant labdát a hálóba perdítette -- 1:1. Továbbra sem változott a játék képe: a somorjaiak immár a vezető gól megszerzésére és a végső győzelemre törekedtek, a vendégek azonban figyelmesen, olykor Fortuna istenasszony pártfogásával védekeztek és időnként gyors ellentámadásokat is vezettek. Boateng és Jančo igéretes helyzetekben továbbra sem tudott kapuba találni. Fokozta az izgalmakat a bíró is, aki rendszerint képtelen volt különbséget tenni kemény, illetve durva megmozdulás között. Emiatt a sportszerű mérkőzésen hét sárga lapot (három a hazaiaknak, négy az ellenfelüknek) osztott ki.Mindet nem szegte az STK játékosainak kedvét, akik három perccel a vége előtt elérhették volna a céljukat, ám Nagy Zoárd kihagyta a kihagyhatatlant, ugyanis közelről a kapu mellé gurított. Végül az erdőhátiak örülhettek mert nemcsak kibekkelték a mérkőzést, hanem a kétperces hosszabbításban a fellazult hazai védelemben jól helyezkedő, rutinos Šebesta a tehetetlen Veszelinov mellett közelről a bal alsó sarokba fejelt-- 1:2, Igy aztán a somorjaiak két héten belül kétszer veszítettek bajnoki pontokat a 90.perc után.

Emiatt megszakadt a kiváló sorozatuk, s nem sikerült a hazai búcsú sem a jövő héten befejeződő idénytől. Ennek ellenére elismerést érdemelnek főleg a tavaszi teljesítményükért, amelynek köszönhetően a kiesőjelöltek zónájából a középmezőnybe küzdötték fel magukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?