Továbbra is tilos a látogatás a kórházakban, de vannak kivételek

koronavírus kórház
Pozsony |

Továbbra is tilos a látogatás a kórházakban, de lesznek kivételek. Akiket már beoltottak, és negatív a koronavírus-tesztjük, illetve 180 napnál nem régebben vészelték át a Covid-19 betegséget, péntektől meglátogathatják kórházban fekvő hozzátartozójukat – derül ki a Közegészségügyi Hivatal rendeletéből.

A péntektől meglátogathatják kórházban fekvő hozzátartozójukat azok, akik legalább 14 nappal korábban megkapták a Covid-19 elleni mRNS-vakcina második, illetve négy héttel korábban a vektorvakcina első adagját. Ján Mikas országos tiszti főorvos elmondta, 72 órásnál nem régebbi negatív PCR- vagy LAMP-teszttel, illetve 24 órásnál nem régebbi negatív antigénteszttel is engedélyezik a beteglátogatást.

Mikas hozzátette, papok is bemehetnek a kórházba, akik súlyos betegnek vagy haldoklónak adják fel az utolsó kenetet. Az országos tiszti főorvos tájékoztatása szerint a palliatív kezelésben részesülő súlyos betegek látogatását is engedélyezik.

Azokban a járásokban, ahol kedvező a járványhelyzet (a zöld, a sárga és a narancssárga színnel jelöltekben) korlátozás nélkül engedélyezett a kórházi beteglátogatás.

„A regionális közegészségügyi hivatalok saját kompetenciájukban enyhébb vagy szigorúbb feltételeket szabhatnak meg” – közölte Mikas. Hozzátette, hogy a szociális intézményekre vonatkozó feltételeket a munka-, szociális és családügyi minisztérium határozza meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?