Putyin barbár bűncselekménynek nevezte a kazanyi iskolai lövöldözést

Vlagyimir Putyin

Szörnyű tragédiának és barbár bűncselekménynek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a május 11-én Kazany egyik iskolájában történt halálos lövöldözést.

"Azzal a tragédiával kezdjük, amely nemrég történt Kazanyban. Mint tudják, két napja szörnyű tragédia történt. A 175-ös számú gimnázium tanárjai és az ott tanuló gyerekek voltak ennek a barbár bűncselekménynek az áldozatai" - hangsúlyozta Putyin a csütörtöki kormányülés megnyitásakor.

Az elnök és a kabinet tagjai egyperces néma csenddel emlékeztek meg az áldozatokról.

"Ismételten mélységes részvétemet nyilvánítom a halottak hozzátartozóinak, a családoknak, amelyek a legdrágábbat, a gyerekeket, unokákat és szeretteiket veszítették el" - mondta az orosz elnök.

Hangsúlyozta, hogy az érintett családok minden szükséges támogatást és segítséget megkapnak.

"Amit különösen szeretnék kiemelni: a tanárok és a gimnázium dolgozói a kritikus helyzetben hősiesen és a lehető legteljesebb mértékben professzionálisan viselkedtek. A gyerekeket úgy mentették, mintha a sajátjaik volnának, testükkel védve őket, ahogy ezt az egészen fiatal angoltanárnő, Elvira Ignatjeva is tette életét áldozva diákjaiért" - mondta Putyin.

Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is vannak hiányosságok az oktatási intézmények biztonságát illetően. Utasítást adott ezért a kormánynak, hogy dolgozzon ki egységes országos rendszert ezeknek az intézményeknek a védelmére, különösen ami a biztonsági intézkedéseket és a terrorista támadásokkal szembeni védelmet illeti. Megjegyezte, hogy jelenleg számos biztonsági kérdést a helyi hatóságok, valamint maguk az iskolák szabályoznak.

A 175-ös számú kazanyi iskola volt diákja, Ilnaz Galjavijev kedden automata fegyverből nyitott tüzet az oktatási intézményben. A golyózáporban kilenc ember, köztük hét gyerek vesztette életét. Huszonhárman, benne húsz gyerekkel megsebesültek. A bűncselekmény idején az épületben több mint 700 diák és az iskola mintegy 70 munkatársa tartózkodott, köztük több mint 50 tanár. A nyomozók szerint a gyilkos egy házi készítésű robbanószerkezetet is elhelyezett az épület első emeletén, amely az egyik szemtanú szerint a támadást megelőzően felrobbant.

Galjavijevet elfogták és vizsgálati őrizetbe helyezték. A több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt férfi beismerte bűnösségét a bírósági meghallgatáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?