Sulík: Ha feloldjuk a veszélyhelyzetet, szükség van valamire helyette

Richard Sulík

Ha fel akarjuk oldani a veszélyhelyzetet, szükség lesz valamire helyette a folyamatok működtetéséhez, például azért, hogy jutalmazni tudjuk az első vonalban levő egészségügyi dolgozókat, vagy ne az egészségügyi minisztérium költségvetését terheljék a járvánnyal kapcsolatos kiadások – jelentette ki a parlamenti ülésen Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter a gazdaság mobilizációjáról szóló módosítás előterjesztésekor. A tervezetet gyorsított eljárásban vitatja meg a parlament.

Sulík a gyorsított eljárást azzal indokolta, hogy kedden (május 18.) lejár a jelenleg érvényben levő veszélyhelyzet, és addig dönteni kellene a meghosszabbításáról. Viszont örülne, ha a parlament addig elfogadná a most beterjesztett tervezetet, és ebben az esetben nem lenne szükség a veszélyhelyzet további fenntartására.

A kormánypárti képviselők által kidolgozott módosítás szerint a szükséges intézkedéseket a veszélyhelyzet után is fent lehetne tartani, elég lenne rendkívüli helyzetet hirdetni.

A parlament most zajló ülésén szintén gyorsított eljárásban meg kellene kezdeni a 2021-es költségvetési tervezet vitáját, csütörtökön délután pedig hagyományosan a kérdések órájára is sor kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?