Minden gyermek után 333 eurót kapnak a rászoruló családok

A kormány gyermekenként 333 eurót ad a rászorulóknak
Pozsony |

A világjárványt követő válság miatt kormány a 333 euró támogatást ad minden rászoruló gyermek után, jelentette be a szerdai kormányülés közben Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő.

Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter a támogatás kifizetéséről elmondta, a gyermekenként 333 eurós összeget még nyárig kifizetik az anyagi szükséghelyzetben lévő családoknak. "45 690 gyermekről van szó" - mondta Krajniak azzal, hogy ehhez törvénymódosítsára sincs szükség.

A tárcavezető szerint azon családok is őszig megkapják a támogatást, amelyeknek a bevétele az anyagi szükséghelyzet és a létminimum 1,5 szöröse között van. "Ebben a csoportban 147 653 gyermek van" - mondta Krajniak. Hozzátette a létminimum 1,5 szöröse és kétszerese közötti bevételű családokban 203 270 gyermek él, akik után ugyancsak kifizetik a támogatást. Ez utóbbi két csoportnak juttatott segély megvalósításához azonban törvényt kell módosítani, így a kifizetésre csak ősszel, szeptemberben, októberben lehet számítani.

Boris Kollár, a Sme rodina koalíciós párt vezetője, aki a parlament házelnöke is egyben arra emlékeztetett, hogy a márciusi kormányválság idején ők öt feltételt szabtak a koalícióban maradásukért cserébe. Az egyik a családok támogatása volt, amiről szerdán meg is állapodott a koalíciós tanács. Kollár szerint számára ez annyira fontos intézkedés, hogy a megvalósítása érdekében még a mostanihoz hasonló ellenzéki javaslatot is hajlandó lett volna támogatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?