Szlovákiában felfüggesztik az AstraZeneca-vakcinával történő oltást

AstraZeneca

Szlovákia felfüggesztette az AstraZenecával történő oltást azok számára, akik még az első dózist sem kapták meg az érintett vakcinából – tájékoztatta az Új Szót Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője.

A döntést azután hozták meg, hogy pénteken az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) közölte, összefüggés lehet az AstraZeneca gyártó vakcinája és annak a 47 éves szlovákiai nőnek halála között, aki az oltás után vesztette életét.

„Jelenleg azokat oltják az AstraZeneca vakcinájával, akik a második oltásra várnak. Az első oltásra nem használják ezt a vakcinát. Az egészségügyi minisztérium jelenleg több alternatívát is számba vesz arra vonatkozóan, miként fog Szlovákia ebben az ügyben eljárni” – közölte a szóvivő. Hozzátették: a döntésnél figyelembe fogják venni a szakértők véleményét. 

A tárca azt ígéri, a további lépésekről a héten tájékoztatnak.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) a TASR kérdésére azt válaszolta, jelenleg nincs utasítás az időpontok törlésére. A központ tájékoztatása szerint az oltóközpontok kapacitását az egészségügyi minisztérium határozza meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?