Az osztrákok tavaly alig mentek nyaralni, de az idén bepótolnák

koronavírus tenger

Tavaly az osztrákok több mint fele egyáltalán nem, vagy csak a szokásosnál kevesebbet ment nyaralni, ezért a felgyülemlett igény miatt az idén hosszú szabadságokat terveznek a karriere.at munkaközvetítő portál felmérése szerint.

Tavaly jelentős mértékben visszaszorították a nyaralási és üdülési célú utazásokat Ausztriában a járványvédelmi korlátozások, a karantén és a távolságtartási előírások.

A munkában állóknak több mint a fele egyáltalán nem, vagy a szokásosnál jóval rövidebb időre ment el üdülni a karriere.at online felmérése alapján. Eszerint a dolgozóknak 36 százaléka tavaly a szokásosnál kevesebb szabadságot vett ki, 17 százalékuk pedig egyáltalán nem.

Ugyanebből a felmérésből az is kiderül, hogy a munkában állók a tavalyi kihagyást az idén – ha lehet – kompenzálni szeretnék. A megkérdezettek közül minden negyedik ember két hétnél hosszabb időre tervez szabadságot kivenni. A felmérés szerint a megkérdezettek 49 százaléka érzi úgy, hogy „azonnal” szüksége lenne szabadságra.

Georg Konjovic, a karriere.at igazgatója hangsúlyozta, hogy sokan a részmunkaidős foglalkoztatás mellett merítették ki szabadságkeretüket. A munkaadóknak ezért szerinte kiemelt figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy ezek az alkalmazottak is tudjanak pihenni.

A megkérdezettek 51 százaléka szerint a járványvédelmi korlátozások és azok következményei az idén is alapjaiban befolyásolják a dolgozók nyaralással kapcsolatos döntéseit. Pihenési célból 44 százalékuk tervezi, hogy szabadságra megy, 59 százalékuk külföldre, 34 százalékuk belföldre és 7 százalékuk otthon maradna.

„Mihelyt megkezdődik a nemzetközi utazási korlátozások enyhítése, a dolgozók jó része azonnal élni kíván a lehetőséggel, hogy felhasználja a felhalmozott szabadságát” – mondta Konjovic. „A munkaadóknak erre nem árt felkészülniük”. Hozzátette, hogy a trend „egyértelműen a hosszú szabadságok kivétele felé mutat”. A felmérésben megkérdezettek 37 százaléka két hétre, egynegyede annál hosszabb időre kíván szabadságot kivenni. A megkérdezettek közül már csak kevesebb mint minden tizedik (9 százalék) elégszik meg hosszú hétvégéken eltölteni a szabadságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?