Egyre több fertőzöttnél észlelnek ritka gombás fertőzést Indiában

koronavírus India

Egyre több koronavírus-fertőzött vagy a vírus okozta Covid-19 kórból éppen felépült ember betegszik meg Indiában egy ritka és halálos kimenetelű gombás fertőzésben – közölték hétfőn indiai orvosok.

A „fekete gombaként” is ismert mukormikózis (mucormycosis) fertőzés előfordulása a Covid-19-en átesett páciensek körében csaknem négyszer-ötször olyan magas, mint a világjárvány előtt. Az indiai egészségügyi minisztérium útmutatást tett közzé arról, hogyan kezeljék ezeket az eseteket.  

A csaknem 120 millió lelket számláló nyugat-indiai Mahárástra államban már 300 feketegombás esetet jelentettek, illetve hasonló számokról tudni Gudzsarát államból is, ahol eddig már négy nagy településen, köztük a legnagyobb városban, Ahmedábádban azonosították ezt a ritka fertőzést – írta hétfőn a Daily Mail című brit napilap.

A fertőzés kifejezetten agresszív a legyengült immunrendszerű pácienseknél, és ha nem kezelik időben, akkor halált okozhat. A legnagyobb veszélyben azok a koronavírus-fertőzöttek vannak, akiknek elhanyagolt cukorbetegségük is van, illetve azok, akiket szteroidokkal kezeltek, vagy hosszú időt töltöttek intenzív osztályon.

A feketegomba-fertőzés során elfeketedhet vagy elszíneződhet a beteg orra, látászavar és mellkasi fájdalom alakulhat ki.

David Denning, a Manchesteri Egyetem professzora szerint más országokban is észleltek ilyen eseteket, de Indiában kifejezetten magasabbak az arányok a nagy számú, elégtelenül kezelt cukorbeteg miatt.

India továbbra is a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ország a világon az Egyesült Államok után, eddig 22,6 millió fertőzöttet regisztráltak. Az orvosi felszerelések hiányát jelenleg nemzetközi segélyszállítmányokkal próbálják enyhíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?