A Hamász ultimátumának lejárta után rakétákat lőttek Jeruzsálem felé

a

A Gázai-övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ultimátumának lejárta után hétfő délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió  felszólította a lakosságot, hogy a célba vett területeken vonuljon az óvóhelyekre.

A szervezők korábban lemondták az izraeli zászlós óvárosi felvonulást a Jeruzsálem napon - jelentette a helyi közszolgálati rádió.

Ultimátum

Az ultimátum szerint Izraelnek ki kell vonnia minden biztonsági egységét helyi idő szerint este 6-ig (magyar idő  5 óra) az Al-Aksza mecsetnek otthont adó Templomhegyről, valamint az utóbbi hetek összetűzéseinek célpontjában álló Sejk Dzsarra lakónegyedből, és szabadon kellene engednie valamennyi, az utóbbi napok zavargásaiban elfogott palesztint.

Az izraeli biztonsági kabinet összeült a helyzet értékelésére. Közben Askelónban, a Gázai övezettől északra fekvő városban rakétatámadástól tartva megnyitották az óvóhelyeket, és a Gázai övezet környékén felszólították a szülőket, hogy azonnal vigyék haza gyermekeiket az oktatási intézményekből.

Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet, valamint a Népi Front nevű szervezet katonai szárnya rakéták képeit tette közzé, és a Népi Front egy visszaszámláló órát is megjelentetett fenyegetésével.    

Hétfőn délelőtt több száz palesztin megsebesülésével járó összecsapások zajlottak Jeruzsálem óvárosában az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyénél, az Al-Aksza mecsetnél a "mecsetet védő" muzulmán imádkozók és az izraeli biztonsági erők között.     

Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin-izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése. Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?