Európa-nap – Čaputová, Heger és Kollár is beszédet mondott

Európa-nap
Pozsony |

Zuzana Čaputová, Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő és Boris Kollár (Sme rodina) házelnök is beszédet mondott az Európa-nap alkalmából megrendezett, az Európa jövőjéről szóló konferencián.

Zuzana Čaputová államfő fontosnak tartja, hogy az Európai Unió jövőjéről folytatott vitákon Szlovákia is jelen legyen, ezek révén ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy elmondhassuk, milyen Európát szeretnénk.

Boris Kollár (Sme rodina) hangsúlyozta, a jövőbeni változások középpontjában az állampolgároknak kell állniuk. Mint mondja, fontos, hogy az emberek érezzék, hogy az unió nem feledkezik meg róluk, és hogy válasszal szolgálhat a mindennapi életük során felmerülő kérdéseikre. 

A nyilvánossággal folytatott széles, demokratikus vita és az összhang keresése az, amely Európát jellemzi, és amely segítségével továbbra is építhetjük az európai jövőt – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő. Reméli, az unió továbbra is élhető hely marad, nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőbeni nemzedék számára is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?