Kolíková leváltását fontolgatja az OĽaNO, újabb kormányválság van alakulóban?

Mária Kolíková
Pozsony |

A Koalíciós Tanácson a Mária Kolíková (Za ľudí) ellen benyújtott bizalmatlansági indítványáról tárgyaltak. A Za ľudí és az SaS kitart az igazságügyi tárcavezető mellett, az OĽaNO azonban fontolgatja, hogy támogatja az ellenzék indítványát. Kolíková találkozott a pártok képviselőivel, és megválaszolta az általuk feltett kérdéseket.

Az OĽaNO az igazságügyi minisztérium épületének beszerzését vitatja. Az épületet ugyanis egy olyan cégtől bérlik, amelynek egyik társtulajdonosa Kolíková testévérével vállalkozik egy másik cégben. A szerződést még az előző kormány idején, Gál Gábor (Híd) tárcavezető vezetése alatt kötötték. 

„Kiállunk a miniszter mellett, ezt pedig tolmácsoljuk a koalíciós partnereink felé” – mondta Jana Žitňanská, a Za ľudí frakcióvezetője.

Kolíková elmondása szerint nem tudott arról, hogy testvérét ilyen kapcsolat köti az épület egyik bérbeadójához, egyben visszautasította azokat a vádakat, hogy beavatkozott volna a beszerzési folyamatba. Elmondása szerint nem tart attól, hogy a hétfői parlamenti ülésen elfogadnák a Smer által kezdeményezett indítványt, és nem is lát okot arra, hogy lemondjon.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióelnöke megerősítette, hogy a párt hétfőn nem támogatja majd a Smer bizalmatlansági indítványát, ez ugyanis szembemenne a koalíciós szerződéssel. Hozzátették, szeretnék, ha Kolíková tisztázná az ügyet, és egyértelmű választ adna a felmerülő kérdéseikre.

Az SaS péntek esti közleményében szintén leszögezte, hogy kiáll Kolíková mellett, és nem fogják támogatni a Smer indítványát. Mint írják, a Robert Fico vezette párt egyetlen célja, hogy a maffia újra hatalomhoz jusson. „Kolíková a jogállamba vetett hit visszatérésének záloga” – áll az SaS közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?