Fotó: Unsplash
Nem szívesen ragadok most tollat, de már nagyon idegesít, ami körülöttünk folyik. Nem tudom, mások is így látják-e, de úgy érzem, társadalmunk két táborra szakadt. Akik „oltakoznak”, és akik nem.
Mielőtt bárki is titkolózással vádolna, beoltattam magam, bár az allergiám miatt először voltak kétségeim. Tudom, hogy csak a 2. oltás után pár héttel leszek „védett” – de persze ez sem teljesen biztos. Azt is tudom, hogy utána is óvatosnak kell lenni és be kell tartani az előírásokat. De mégis úgy érzem, talán nem leszek olyan veszélyben. Gyerekkorom óta rengeteg oltást kaptam, mondjuk, azelőtt nem volt kérdés, hogy beoltsák-e a gyerekeket, vagy sem. Jó pár gyermekbetegségtől védett meg a vakcina, és bizonyos betegségek (pl. tuberkulózis, torokgyík) el is tűntek. Mára nagy divat lett az oltásellenesség, és ez nem most, nem a Coviddal kezdődött. Sok szülő nem oltatja be gyermekét a nem kötelező oltásokkal, s ez mondjuk óvodai kollektíván belül gondokat is okozhat. De ez most más. A járvány terjedését kellene megakadályozni. Nem biztos, hogy ez az egyetlen módja, és hogy teljesen jó dolog, de másként aligha tudnánk elejét venni a még több halálesetnek. Érdekes, először szinte mindenki ellenezte az oltást, most azonban egymást ölve „vadászunk” az időpontokért, majdnem mindenki beadatná. Már nem számítanak a mellékhatások, melyekkel eddig érvelt a többség. Most akkor mi van? Az oltás nem kötelező, senkit sem kényszerítenek. Aki nem akarja, azt nem oltják be. Mondjuk, velük érintkezve nagyobb veszélyben vagyunk, ha pedig be vagyunk oltva, elvileg védettek leszünk. Hogy akkor miért kell továbbra is a maszk? Egy előadásban úgy magyarázták, hogy aki átesett az oltáson, nem kapja meg a koronavírust, vagy ha esetleg mégis, akkor könnyebb lefolyású lesz, viszont hordozó lehet, könnyen tovább tudja adni, mások védelmében kell tehát továbbra is az arcmaszk. Persze, amikor még olyanok is vannak, akik tagadják a koronavírust, nagyon nehéz ezt megértetni. Senkinek sem kívánom, hogy elveszítse családtagját, rokonát, barátját, de sokan tényleg csak akkor hiszik el a vírus létezését, amikor már megtörtént a baj. Felelősségteljesen kell viselkedni, óvni magunkat és másokat.
Úgy tapasztalom, hogy a vírus jelenlétének tagadása, az oltás beadatása vagy elutasítása miatt még egyes családokon belül is ellenséges táborok alakulnak ki, mérgezve egymás életét. Vannak elméletek, melyek szerint épp ez a cél, egymás ellen hangolni bennünket. Mindenkinek nagyon elege van már a maszkból, meg hogy csak elvétve, óvintézkedések közepette, titokban tudunk találkozni a családdal. Olyan véleményt is hallottam, hogy bármi van is, a családtól senki nem tilthat el, senki nem követelheti meg, hogy maszkban találkozzunk, és ne nyilváníthassuk ki szeretetünket… ez igaz. Egyrészt. Másfelől, ha én még utána is, hosszú távon is látni akarom a gyerekeimet, unokáimat, és örülni nekik, akkor nem éri meg mindannyiunk biztonsága érdekében maszkban kibírni néhány órát? Mindenkinek hiányzik a puszi, ölelés, de talán óvatosságból hanyagolni kellene… én maszkban is ugyanúgy szeretem a családomat, ez nem változik soha, arról, hogy ilyen helyzet alakult ki a világban, nem mi tehetünk. De egészségünk, biztonságunk érdekében nálam mindenképp a szabályok betartása felé billen a mérleg nyelve.
Sokszor már nem is előny, hogy az interneten számos információhoz jutunk. Én már csak kíváncsiságból is szinte mindent elolvasok, aztán meg kétségeim támadnak. De covidos betegekkel készült riportokat is olvastam, láttam kórházban forgatott videókat is, elvesztettem néhány hozzám közel álló embert… Hiszem, hogy létezik ez az alattomos és borzalmas vírus, és valahogyan védekezni kell ellene. Beoltatom magam, maszkot hordok, vigyázok, fertőtlenítek, amíg szükséges, nem rinyálok a bezártság, a korlátozások miatt – és maszkban is éppúgy szeretem a családomat, még akkor is, ha óvatosságból nem találkozunk olyan gyakran, mint szeretném.
Futó Mária, Galánta
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.