Ki a magyar most?

Vasárnap

Óvatos optimizmusra adhat okot az AKO közvélemény-kutató-ügynökségnek az Új Szó számára április közepén készített felmérése, amely szerint Szlovákiában a megkérdezettek 12%-a vallja magát magyarnak

Ebből 9,8% az első, 2,2% pedig a második helyen, tehát így vagy úgy, ha ez igaz, többen lehetünk, mint tíz éve, amikor 8,5%-nyian vallották magukat magyarnak. De a lényeg még mindig a feltételes mód, mert egyelőre csupán egy ezerfős mintán készült felmérésről van szó, és a végeredményt majd a statisztikai hivatal teszi közzé.

Ha valamiért érdekes a szóban forgó felmérés, az az, hogy a megkérdezett magyarok 35%-a jelölt meg második nemzetiséget is – 25%-uk a szlovákot, 3 a romát és 1 a csehet. Figyelemre méltó az is, hogy egészen 6% azoknak az aránya, akik nem tudták vagy nem akarták megmondani, bejelöltek-e más nemzetiséget is a magyar mellett.

2% kicsiben és nagyban

Ugyanakkor a magukat első helyen szlováknak vallók közül az AKO-felmérésben 2,2%-nyian vannak azok, akik a második helyen a magyar nemzetiséget jelölték meg. Ez első látásra kevésnek tűnhet, de ezer főből is húsz, 5 464 060-ból pedig – ennyi volt a statisztikai hivatal szerint Szlovákia lakossága 2020. szeptember 30-án – már 109 281 fő. Persze ez csak spekuláció, de ha ennyivel többen lennénk, amikor a tényleges népszámlálási adatok összesítésére kerül a sor, akkor elmondhatnánk, hogy az asszimiláció mégsem annyira drámai, mint amilyentől tartottunk. Ez a 2% még jól jöhet nekünk a végső összeszámlálásnál, és utána is, mert pont ez az a réteg, amellyel még lehet mit kezdeni.

Az már a pszichológusokra és szociológusokra tartozik, hogy megmagyarázzák, mennyire magyar kötődésű – például vásárol-e magyar újságot, könyvet, jár-e magyar rendezvényekre az, aki másodsorban magyar, vagy csak az jutott eszébe, hogy az anyja gyerekkorában magyarul beszélt vele. Az egésznek az értelme pedig majd akkor derül ki, amikor megtudjuk, mit kezd az adatokkal a kormány, amikor a nemzetiségek támogatására szánt költségvetési tételről dönt.

A gyerekek dönthetnek

Politikai szempontból is érdekes a felmérés eredménye: ha igaznak bizonyul, amit az AKO megállapított, akkor indokolatlan volt egyes magyar politikusok aggálya, hogy a nemzetiségre vonatkozó két kérdés majd megtéveszti, elcsábítja a magyarokat. A megkérdezettek 65%-a vallotta csak és kizárólag magyarnak magát, és nem is jelölt meg második nemzetiséget, ebből arra következtethetünk, hogy kb. ennyi ember nemzeti identitása szilárd és egyértelmű. Ugyanakkor épp a Szövetség és az OĽaNO szavazói között vannak a legtöbben azok, akik a felmérés során két nemzetiséget jelöltek meg. A Szövetség potenciális szavazóink 17%-a második helyen szlováknak, 8%-a második helyen magyarnak, az OĽaNO választóinak 7%-a másodsorban magyarnak, 4 pedig második lehetőségként szlováknak vallotta magát. A hivatalos eredmények ismeretében fontos lesz elemezni, mennyi volt, és kormányválság után mennyi magát magyarnak valló szavazója maradt a mozgalomnak.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a felmérés kizárólag a felnőtt lakosság körében zajlott, miközben a népszámlálás során minden egyes lakost számba vesznek, vagyis a végeredménynél az is sokat nyomhat a latban, ki milyen nemzetiséget ír be a gyerekének. Itt elsősorban az lesz érdekes, hogy a magukat még magyarnak valló, de gyermeküket már szlovák iskolába járató szülők hogy döntenek a gyermekük identitásáról. Mivel Dél-Szlovákiában évek óta sokkal kevesebb gyermek születik, mint az ország többi régiójában, várható, hogy a végső és érvényes összeszámlálásnál a magyarok aránya csökkenni fog. Még akkor is, ha az AKO felmérése szerint az a korosztály a legbiztosabb a magyar identitásában, amelynek még iskoláskorú gyermekei vannak.

Ragaszkodó értelmiségiek

A 66 év felettiek 10%, míg a 18–33 év közöttiek 7 és a 34–49 év közöttiek 8%-a jelölt be második nemzetiséget. Václav Hřích, a közvélemény-kutató ügynökség igazgatója ezt azzal magyarázza, hogy abban a korban, amikor a fiatalok párt választanak és a gyermekeik beiskoláztatásáról döntenek, stabilabb identitással rendelkeznek, mert a nemzetiségi, a nyelvi, a kulturális hovatartozás mérvadó számukra. Az idősebbeket befolyásolhatta a szocializmus sajátos nemzetiségpolitikája, a vegyes házasságok és az is, milyen iskolába adták a gyermekeiket, mert ez visszahat a szülők identitására is.

Ha a népszámlálás végeredményében beigazolódik, akkor pszichológiai tanulmányokra lesz érdemes az az adat is, hogy a legmagasabb végzettségűek között a legalacsonyabb a második identitás megjelölése. Vagyis minél iskolázottabb, műveltebb valaki, annál inkább tisztában van azzal, hová tartozik. Rég tudják ezt azokon a szórványtelepüléseken, ahol már csak a megrögzött értelmiségiek gyermekei járnak magyar iskolába, és most úgy tűnik, tudományosan is beigazolódik ez a tendencia.

Mivel országos viszonylatban a magyarlakta járásokban töltötték ki a legkevesebben az elektronikus népszámlálási íveket, az adatokat fenntartással kell kezelnünk. Április végéig a lakosság 86%-a számláltatott meg, a fennmaradó 14% nagy része magyar lehet. Rajtuk múlik, végül mennyien leszünk.

Érdekes

Az AKO felmérésében a megkérdezettek 9,8%-a vallotta magát elsődlegesen magyarnak

* a magyarok 65%-a nem adott meg más nemzetiséget

* a magyarok 25%-a vallja másodsorban szlováknak, 3%-a romának, 1%-a csehnek magát

* a magukat elsődlegesen szlováknak vallók a lakosság 86,7%-át teszik ki

* a szlovákok 2,2%-a vallja magát másodsorban magyarnak

* a szlovákok 93%-a nem jelölt meg második nemzetiséget

* a felsőfokú végzettségűek 6%-a, az érettségizettek 10%-a jelölt meg második nemzetiséget

A kérdés

Az idei népszámlálás során egy második nemzetiséget is fel lehetett tüntetni. Milyen az ön esetleges második nemzetisége, amelyet második nemzetiségként feltüntetett, vagy fel fog tüntetni a népszámlálási kérdőívben?

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/18. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?