Sikeresen landolt a Starship űrhajó

Starship

Sikeresen landolt szerdán első ízben a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Mars- és Hold-utazásra tervezett Starship kísérleti űrhajója, amelynek prototípusai az előző négy kísérlet során mindig felrobbantak.

Az űrhajó SN15-ös prototípusát a Mexikói-öböl partján található texasi Boca Chica melletti indítóállásról bocsátották fel. A Starship néhány perc alatt körülbelül tíz kilométeres magasságba emelkedett, majd vízszintes helyzetben ereszkedett, és közvetlenül a földet érés előtt függőlegesbe fordulva landolt az indítóállás melletti leszállóhelyen.

A kísérletet élőben közvetítették a YouTube videómegosztón. A felvételen látni lehetett, hogy a landolás után lángok csaptak fel az ötven méter magas űrhajó aljából, de gyorsan eloltották őket.

Fél év leforgása alatt ez volt az ötödik kísérleti repülése a Starshipnek. Az előző négy alkalomból háromszor az űrhajó landoláskor felrobbant, illetve a március elején végrehajtott kísérlet során rendben leszállt, majd nyolc percre rá robbant fel.

A SpaceX eredetileg Mars-utazásra tervezett újrahasznosítható űrhajójának a végleges magassága - a szupernehéz első gyorsítófokozattal együtt - százhúsz méter lesz, átmérője pedig kilenc méter. Embereket és száz tonna rakományt szállíthat majd a Marsra.

Elon Musk, a SpaceX alapítója és tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg még az idén végrehajtják az űrhajó első Föld körüli tesztrepülését, de nem zárta ki, hogy felülvizsgálják a terveket.

Az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA) április közepén Elon Musk űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelmi jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével. A Starship két űrhajóst visz majd az égitestre. Közülük legalább az egyik nő lesz. Nagyjából egy hétig folytatnak majd kutatást a Hold felszínén, mielőtt visszatérnek a Földre.

Csaknem ötven éve nem járt ember a Holdon; 1969 és 1972 között tizenkét amerikai űrhajós szállt le az égitest felszínére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?