„Oltsd be a nagymamát!” – országos oltási kampány indul

koronavírus-vakcina
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium a Covid-19 világjárvánnyal összefüggésben május elején indítja el az országos oltási kampány első fázisát, amely során az idősebb személyek beoltására fognak hangsúlyt fektetni – tájékoztatott Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője.

A kampány három szakaszból áll majd. Az első fázis június 27-ig tart. Online formában, valamint a rádióban és a televízióban kerül rá sor. „Az idősek május folyamán, a nyugdíjuk kifizetésekor kapnak majd egy tájékoztató szórólapot is az oltásról” – mondta a szóvivő.

Emellett társadalmi célú hirdetéseket is készítettek, melyekben olyan szakértők fogják népszerűsíteni a védőoltást, mint Zuzana Krištúfková, Vladimír Krčméry, Boris Klempa virológus és Peter Sabaka orvos.

Lesznek olyan rádiós hirdetések is, amelyek kifejezetten az időseket fogják megcélozni, a kereskedelmi rádióadók pedig elindítják az „oltsd be a nagymamát” kampányt.

Az online kampány keretében olyan videókat fognak terjeszteni a világhálón, amelyekben a virtuális térben leggyakrabban felmerülő kérdésekre kaphatunk választ. Emellett regionális kampány is indul az oltás népszerűsítésére.

A szerződések központi nyilvántartásában közzétett szerződések értelmében az egészségügyi minisztérium az elmúlt napokban több mint 264 000 eurót költött a kampányra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?