Mikuš: a cseh és a szlovák foci szinte összehasonlíthatatlan

mikus

Mikuš Rajmund a somorjai labdarúgás neveltje. Jelenleg a cseh élvonalbeli Karviná csapatában szerepel, ahol az elmúlt hetekben megvetette lábát a kezdőcsapatban, ráadásul egy számára szokatlan poszton. A 25 éves játékossal telefonon beszélgettünk.

Somorján kezdte a focit, de onnan hosszú és nem könnyű út vezetett a cseh élvonalba.

Hatéves korom óta focizom, Somorján kaptam meg az alapokat, a GBS csapatában. Aztán 15 éves koromig az STK-ban játszottam, ahonnan a Slovanhoz kerültem. Itt előbb az U17-es és az U19-es, majd a B csapatban kaptam lehetőséget. A Slovan nagycsapatában nem léptem pályára, mert bár két-három hónapig velük edzhettem, de jött egy súlyos sérülés, azt követően pedig fél év kényszerpihenő. A sérülés után a másodosztályú vágsellyei csapathoz igazoltam, de a szezon végén kiestünk, így távoztam onnan. Újabb két évet játszottam a II. ligában, előbb a vágújhelyieknél, majd a máriatölgyesieknél. Az utóbbiaknál töltött szezon után jött a megkeresés a cseh másodosztályú Jihlavától, ahol a 2019/20-as kiírásban azt lehet mondani, hogy jó évet zártam. Valószínűleg ennek köszönhetően keresett meg Juraj Jarábek, az élvonalbeli Karviná akkori vezetőedzője. 

A statisztikái alapján a szlovák másodosztályban összehasonlíthatatlanul gólerősebb volt, mint az elmúlt majdnem két évben Csehországban. Mi ennek az oka, a színvonalkülönbség, esetleg a szerepköre változott meg?

Amíg a szlovák II. ligában játszottam, kulcsjátékosnak számítottam, tehát azért voltam az adott csapatnál, hogy gólokat rúgjak. Amolyan szabad játékos voltam. Csehországban más a foci stílusa és mást is várnak tőlem. Persze, Jihlavára is azzal a céllal igazoltam, hogy gólokat lőjek, ahogy Karvinára is. De amikor Jihlavára kerültem, fél évig szoknom kellett a játékot, ami erősebb és gyorsabb volt, mint amit addig tapasztaltam. De aztán szerencsére jöttek a gólok és a gólpasszok is. Karvinán jól kezdtem az idei szezont, mindjárt a második fordulóban gólt lőttem, de aztán volt, hogy egy meccset játszottam, majd kettőt nem. A gólok azonban sajnos nem jöttek.

Márciusban edzőváltás történt Karvinán, ami az ön esetében egy új esélyt hozott – és egy új posztot.

Eddig jobb- vagy balszélsőt játszottam, de az új edző úgy gondolta, hogy a jobbhátvéd pozíciója jobban fog állni nekem, mivel gyors vagyok, elöl és hátul is tudok segíteni. Sokan vagyunk szélsők a csapatban, nagy a konkurencia, és ha valaki jól játszik, akkor a többiek meccsekre a cserepadra kerülnek. A jobbhátvéd viszont hiányposzt Karvinán. Először féltem, mert összesen addig csak két meccset játszottam hátvédként, még Jihlaván. Az egyiken jól jött ki a lépés, a másikon nem. Most viszont úgy érzem, megteszem a magamét, és ami nagyon fontos számomra, az edző is bízik bennem. 

Akkor összességében elégedett eddig az első szezonjával a legmagasabb szinten?

Jobbra értékelném, ha sikerült volna több gólt lőnöm, de összességében elégedett lehetek. A Karviná eddig mindig a kiesés ellen küzdött, a szezon elején viszont eldöntöttük, hogy ennél többet akarunk. Ez sikerült is, és úgy gondolom, szép focit játszunk (a Karviná a 12. helyen áll a 18 csapatos bajnokságban, 12 pontra a kieséstől – a szerk.). Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy ide kerültem, a társak gyorsan befogadtak. 

Ön is megtapasztalta a színvonalbeli különbséget a cseh és a szlovák foci között?

Megmondom, ahogy van: a cseh II. liga sokkal erősebb, mint a szlovák másodosztály. Szinte összehasonlíthatatlan a kettő. Ez nyilván az élvonalra is igaz, bár szlovák első ligát nem játszottam. Csehországban sem mi, sem más csapat nem utazhat úgy a sereghajtóhoz, hogy biztos lehet a győzelemben. Szlovákiában ott a Slovan, a DAC, a Žilina és a Trnava. Míg a többiek, például egy Szered, hát... Szerintem a cseh másodosztály első négy csapata jó helyezést tudna elérni a Fortuna Ligában is.

A következő szezont is Karvinán tervezi tölteni?

Igen, még egy évig szól a szerződésem Karvinán, amit szeretnék kitölteni. Azután meglátjuk, hogyan alakul. Szeretném kipróbálni magam magasabb szinten is, nagyon örülnék egy ajánlatnak a Slaviától vagy a Spartától, de tisztában vagyok vele, hogy ahhoz még nagyon sokat kell dolgoznom. 

Érdekes

Mikuš Rajmund

Született: 1995. november 29-én, Dunaszerdahelyen
Magassága: 181 cm
Mezszáma: 29
Posztja: szélső, jobbhátvéd
Szezonbeli mérlege: 26 mérkőzés/1 gól
Eddigi klubjai: GBS Šamorín, ŠTK Šamorín, Slovan B (2014/15), Šaľa (2015/16), Nové Mesto n/V. (2016–18), Dubnica n/V. (2018/19), Jihlava (2019/20), Karviná (2020–)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?