A teraszokon ne járkáljanak a vendégek a kasszához - figyelmeztet a Közegészségügyi Hivatal

koronavírus terasz

Ha a megnyitott teraszon van kiszolgálás, a vendégek ne járkáljanak a söntéshez és a kasszához, ezt bízzák a személyzetre – figyelmeztetett a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ).

„A teraszra maszkban vagy reszpirátorban kell belépni, fertőtleníteni a kezünket, és úgy asztalhoz ülni” - tájékoztatott Daša Račková, az ÚVZ szóvivője. Hangsúlyozta, hogy az egyes asztaloknál úgy kell ülniük a vendégeknek, hogy legalább két méterre legyenek a másik asztalnál fogyasztóktól.

„Az üzemeltetők tavaly nehezen tudták ellenőrizni, hogy egy-egy asztalnál valóban csak egy háztartásban élők ülnek-e, több konfliktus volt emiatt. A jelenlegi helyzetben azt javasoljuk, hogy lehetőleg egy háztartásban élők üljenek egy asztalnál, vagy legfeljebb olyan személyek, akik egyébként is szoktak találkozni” - tette hozzá Račková. Emlékeztetett, hogy a fertőzés lappangási ideje akár 14 nap is lehet.

Az ÚVZ ezért azt javasolja, hogy egyelőre várjunk az olyan találkozókkal, amikor régóta nem látott emberekkel, társaságokkal kerülnénk közelebbi kapcsolatba, hogy a különböző csoportok esetleg ne fertőzzék meg egymást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?