Egyre több a gyorshajtás, de tényleg ennyire egyszerű lenne a képlet?

Gyorshajtás
Pozsony |

A rendőrség rendszeresen felhívja az emberek figyelmét arra, hogy tartsák be a közúti közlekedés szabályait, viszont vannak állandóan visszatérő problémák, mint például a gyorshajtás. 

Általánosan elfogadott vélemény, hogy a motorosok 200-zal hajtanak és ezért vannak a balesetek. Ez viszont alapvetően nem igaz. Tény, hogy kevés az olyan motoros, aki minden szabályt betart, de ugyanez érvényes az autósokra, sőt még a kerékpározókra és a gyalogosokra is. Ugyanakkor az is tény, hogy az emberek jelentős része nem tartja be a szabályokat, valószínűleg már nem is ismeri az összes szabályt és most nem csak a sebesség betartásáról van szó. Innentől kezdve nincs értelme másokat hibáztatni, egyszerűen ilyen közlekedéskultúra alakult ki. 

A legegyszerűbb dolog, amit tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a baleseteket, ha figyelünk egymásra és megpróbálunk még jobban együtt élni a forgalommal. Valószínűleg ez lenne a kulcsa az egésznek, hiszen a balesetek jelentős része figyelmetlenségből adódik. Persze nem is arról van szó, hogy védeni kell azt, akit nem érdekelnek a szabályok, de nagyon sok karambol elkerülhető lenne, ha úgy közlekednénk, hogy számítunk arra, hogy mások is hibázhatnak, márpedig fognak, ahogy mindenki más is, mert emberek vagyunk.

Ha a motorosokat nézzük, akkor gyakran nem tartják be a közúti szabályokat, ami miatt a közlekedésük egy átlagos sofőr számára kiszámíthatatlanná válik. Ez főleg a kevésbé tapasztalt, vagy teljesen rutintalan sofőrök esetében lehet veszélyes, hiszen nem tudják, hogy mit kezdjenek egy ilyen szituációval még akkor sem, ha a motoros úgymond „ura a helyzetnek”. A legegyszerűbb, ha a motoros is elnézőbb lesz és felfogja azt, hogy semmi sem múlik azon a 10 másodpercen, amit egy autó mögött eltölt. Eleve sokkal gyorsabban és dinamikusabban lehet közlekedni egy motorral, tehát semmi értelme belemenni egy felesleges provokációba vagy kockázatos helyzetbe. 

A másik oldalon pedig ott van az autósok figyelmetlensége. A gyakorlat igazolta, hogy a legnagyobb probléma nem a sebességgel van, hanem azzal, hogy nem figyelik a visszapillantó tükröket, telefonálnak vezetés közben, vagy kapcsolgatják a rádiót, így értelemszerűen fel sem tudnak készülni egy esetleges vészhelyzet elkerülésére (de még egy átlagos kikerülésre sem), mivel mással foglalkoznak.

Száz szónak is egy a vége, itt a tavasz, nagyobb a forgalom, több a motoros és a biciklis az utakon, mindenki közlekedjen óvatosan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?