Az indiai vírusmutáció nem veszélyezteti Ausztria nyitási terveit

koronavírus Ausztria

Az indiai vírusmutáció nem veszélyezteti Ausztria nyitási terveit – idézte a Der Standard osztrák napilap vasárnap Wolfgang Mückstein egészségügyi minisztert, aki az APA osztrák hírügynökségnek adott interjút.

Az elmúlt napokban öt újonnan regisztrált pozitív esetnél fennáll a koronavírus indiai mutációjának gyanúja, ezek közül kettőt Salzburgban, hármat pedig a magyar határ közelében fekvő Miklóshalmán találtak. A levett mintákat még vizsgálják, egyértelmű és pontos eredmény jövő hét közepére várható.

A miniszter elmondta, hogy Ausztria már csütörtökön elrendelte a repülőgépek beutazási tilalmát Indiából, és a kontaktkutatást mindkét tartományban rendkívüli alapossággal végezték el hatóságok. „Mindenesetre megnehezítjük az indiai mutáció hazai elterjedését” – tette hozzá bizakodóan.

Május 19-től annak, aki étterembe, színházba vagy éppen labdarúgó-mérkőzésre akar menni, igazolnia kell, hogy beoltott, illetve felgyógyult a betegségből, ezek hiányában azonban minden alkalommal negatív koronavírus tesztre lesz szüksége. Az antigénteszt 48 óráig, a PCR teszt 72 óráig lesz érvényes. Azoknak, akik már legalább az oltás első adagját megkapták, és a beadástól számítva 21 nap eltelt, a továbbiakban már nem kell teszteltetniük magukat.

Májusban egyelőre a különböző igazolások szolgálnak majd belépőül. A digitális változattal Mückstein június előtt nem számol, mert a telefonon tárolható QR-kódos verziónak minden szempontból meg kell felelnie az adatvédelmi rendelkezéseknek, és ennek kidolgozása még időt vesz igénybe. Hangsúlyozta: reméli, a zöld útlevél tekintetében mielőbb megszületik a közös európai megoldás, amely egységesen szabályozná az utazási feltételeket a tagországok között.

A tárcavezető nem zárta ki, hogy akár szigorításokra is sor kerülhet az országosra tervezett májusi nyitásokkor, amennyiben bizonyos tartományok, vagy körzetek romló járványügyi adatokat mutatnak fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?