További támogatás Patonyrétnek

pénz euró
Patonyrét |

A Nagyszombat megyei önkormányzat mellett működő Krízis Alap tanácsa ötezer eurós támogatást hagyott jóvá Patonyrétnek.

A Krízis Alap tanácsa kuratóriumként működik, amely elbírálja és jóváhagyja a beérkezett támogatási pályázatokat. A tanács tagjai Nagyszombat megye elnökéből, alelnökeiből, valamint a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának a tagjaiból áll fel. A Krízis Alap a hozzá csatlakozó településektől beszedett tagdíjából működik. Bármely település csatlakozhat, feltétel, hogy az önkormányzat befizesse a lakosonkénti 50 centes tagdíját. Az alaptól a nem várt vagy válsághelyzetben felmerülő költségekre lehet támogatást, segítséget kérni.

Ezzel a lehetőséggel élt a csallóközi Patonyrét is, amely még márciusban fordult segítségért Nagyszombat megyéhez. Erre azután került sor, miután kiderült, hogy települést ivóvízzel ellátó központi kút vize atrazinnal szennyezett. „Azonnal egyeztettünk a polgármesterrel, Flaska Lénárttal és előterjesztettük a problémát a kuratóriumnak. Április 28-án soron kívül elbíráltuk a kérvényt és 5 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást hagytunk jóvá. Mivel a Kukkonia Polgári Társulás tisztítóberendezést adományozott a községnek, az eredetileg ennek a megvásárlására szánt hozzájárulás felhasználását annyiban módosítottuk, hogy a berendezés üzembe helyezéséhez szükséges járulékos munkálatok fedezésére is felhasználható” – tájékoztatta lapunkat Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke. „Ezzel az összeggel, valamint az adományokból összegyűjtött több mint 22 ezer euróval most már bátran nekivághatunk a további szükséges átalakításoknak, a vezetékek cseréjének és a csatornahálózat utolsó 40 méteres szakaszának a felújításához. Utóbbira eddig nem volt pénzünk. Ezek a munkálatok egyébként elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a tisztítóberendezés zavartalanul és hatékonyan működhessen” – jelentette ki Patonyrét polgármestere, Flaska Lénárt.

Az április 28-án tartott ülésén a Krízis Alap kuratóriumának tagjai arról is megegyeztek, hogy felhívást tesznek közzé a vízkárok megelőzésére és első ízben a veszélyes, kiöregedett fák kivágására. A felhívásra azok a települések jelentkezhetnek, amelyek tagjai a Krízis Alapnak és szeretnének vízkárokkal kapcsolatos megelőző intézkedéseket foganatosítani. Ilyen például az elvezető csatornák kiépítése, az árkok tisztítása és építése a megye településein. A munkálatokra egy-egy település maximálisan 3 ezer eurót pályázhat meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?