Csehországban Zeman és más politikusok oroszbarát politikája ellen tüntettek

tüntetés csehország

Ezrek tüntettek csütörtök este Prágában és több cseh nagyvárosban Miloš Zeman államfő, illetve más cseh politikusok oroszbarát politikája ellen.

A Millió pillanat a demokráciáért nevű civil szervezet felhívására Prágában a Vencel téren mintegy 20 ezer ember gyűlt össze, akik szerint Csehország a Nyugathoz, nem Oroszországhoz tartozik, és amiat tiltakoztak, hogy Miloš Zeman államfő a vrbeticei lőszerraktárakban 2014-ben történt robbanások ügyében Moszkva oldalára állt.

Míg Andrej Babiš miniszterelnök szerint a robbanásokban szerepet játszottak az orosz titkoszolgálatok, addig Milos Zeman vasárnapi televíziós interjújában azt állította, hogy az eseményeknek két változata létezik, az orosz ügynökök részvétele a robbanásokban nem bizonyított, ezért a rendőrség feladata megállapítani, mi is történt valójában. A cseh sajtó szerint Zeman ezzel az orosz álláspontot képviselte, és muníciót adott az orosz propagandának. Babis a héten megismételte, hogy az eseményeknek szerinte csak egy változata van.

Az ellenzéki szenátorok egy csoportja ezért bejelentette: bepereli az elnököt az alkotmánybíróságon, mert szerintük Zeman tevékenysége kimeríti a hazaárulás fogalmát.

Miloš Zeman államfő immár Csehország biztonságát veszélyezteti, tevékenységének egyszavas megnevezése hazaárulás - jelentette ki Prágában Benjamin Roll, a Millió pillanat a demokráciáért szervezet elnöke. Felszólította a szenátorokat, hogy kezdeményezzék Zeman visszahívását az elnöki tisztségéből.

Hasonló tüntetések - néhány száz fős részvétellel - voltak Brünnben, Ostraván, Pilzenben és más nagyvárosokban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?