Megújult a tó, szépül a temető

Temető-lapos
Királyrév |

Rendbe tették a temető területén lévő, eddig elhanyagolt állapotban lévő tavat. Mellette fákat ültetni, parkosítani szeretnének.

A Temető-lapos nevű tó, ahogy a nevében is benne van, a temető területén, a bejárat mellett található. Agócs Gergely, Királyrév polgármestere elmondta, az előző generációk elbeszélései szerint nagyon régen fürödtek is a tóban, de gyermekkorából csak arra emlékszik, hogy oda jártak korcsolyázni.

„A mérete, illetve amiatt, mert állóvíz, ez a tó fagyott be a leghamarabb telente, így sokan jártak ide korcsolyázni. Már akkor is a nagy részét benőtte a nád, majd az évek során egyre elhanyagoltabb lett. Nem teljesen megszokott, hogy a temető területén tó van, de mivel már generációk óta itt található és nagyon rontotta az összképet, ezért szerettük volna széppé tenni. Mostanra teljesen benőtte a nád, alig volt benne víz, körülötte pedig hatalmas jegenyenyárfák álltak. Tavasszal a sírokat beborította a fák lehulló virága, amely sokaknak allergiát, irritációt okoz. Gyökereik sok helyen megemelték az útburkolatot, emiatt az széttöredezett, tehát muszáj volt rendbe tenni a területet” – fejtette ki a polgármester.

A beruházás nagyjából ötezer euró, amelyet Nagyszombat megye krízisalapjából finanszíroznak. Miután kivágták a tó körül a fákat, megtisztították a tavat a nádtól, a fenekét kikotorták. A partját abból a kavicsból, homokból alakították, igazították ki, amelyet az aljáról kikotortak. A tóban azonnal megemelkedett és kitisztult a víz. Pontyot és olyan halakat telepítettek bele, amik elfogyasztják a nádat és már vadkacsák is megjelentek a víznél, átjönnek a Fekete-vízből. A tópart melletti utat tavaly év végén aszfaltozták le. A következő hetekben fogják az esővíz-elvezető hálózatot kiépíteni.

„Ahol a parton látni, hogy már utat vájt magának a víz, ott fogjuk a vízelvezetőt lefektetni, hogy ne álljon meg az úton az esővíz. Az út mentén padokat szeretnénk elhelyezni, a tóval szemben lévő oldalon. Az út másik felén, ahol most üres füves terület van, fákat fogunk ültetni. Azok mellett egy részt lebetonozunk és több, 1100 literes hulladékgyűjtő konténert helyezünk ki különféle szeméttípusra, majd következik a füvesítés” – egészítette ki Agócs Gergely, aki reméli, sikerül egy kellemes helyet kialakítani azok számára, akik a temetőbe betérve szeretnének kicsit egyedül lenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?