A nyelvhasználati jogok betartására szólított fel a kisebbségi kormánybiztos

Bukovszky László
Pozsony |

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos levélben szólította fel a nyelvhasználati jogok betartására azoknak a kisebbségek által lakott településeknek az önkormányzatait, ahol hiányosságok tapasztalhatók ezen a téren. A leveleket a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó 2019–2020-as jelentés alapján küldte szét.

A hivatal korábban kérdőívet küldött a 638 kisebbségi település önkormányzatának, az eredmények alapján 58 helyen nem tapasztalható semmiféle hiányosság.

„A megállapított vétségek többsége miatt közigazgatási eljárást lehet indítani és bírságot kiszabni. Az írásos felszólítás szerint május végéig kell tájékoztatniuk az önkormányzatoknak a hiányosságok felszámolásának módjáról és dátumáról” – tájékoztattak. Hozzátették, a kormánybiztos tájékoztatót is küldött a kisebbségi nyelvhasználati jogok alkalmazásával kapcsolatban, és a járványhelyzet alakulásától függően az év második felében regionális találkozókat tervez az érintett önkormányzatok képviselőivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?