Cseh-orosz válság: Zajlik az orosz-szlovák adok-kapok

Vlagyimir Putyin
Pozsony/Moszkva |

A Szlovákia moszkvai nagykövetségén dolgozó három diplomatának egy héten belül el kell hagynia Oroszországot. 

Moszkva részéről ez válaszlépés volt arra, hogy Szlovákia ugyancsak három orosz diplomatát küldött haza, miután kiderült, 2014-ben az orosz titkosszolgálatok robbantották fel a csehországi Vrběticében lévő fegyverraktárat. „Ľubomír Rehák szlovák nagykövetet értesítettük arról, hogy válaszlépésként Szlovákia moszkvai nagykövetségének három alkalmazottját nemkívánatos személynek nyilvánítottuk. Május ötödikéig el kell hagyniuk Oroszország területét” – írja az orosz külügy sajtóközleménye, amelyben arra utalnak, hogy a szlovák nagykövetet szerda reggel berendelték. Moszkva a szlovák kormányzatnak a csehországi eseményekre való reakcióját „hamis szolidaritásnak” nevezte, amely árt az orosz–szlovák baráti kapcsolatoknak.

Cseh, szlovák, két jóbarát

Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter az oroszok bejelentésére reagálva elmondta, tudomásul veszi a diplomaták kiutasítását, Moszkva válaszlépését szlovák döntéssel arányosnak tartja. De hozzátette, szerinte a szlovák diplomácia a nemzetközi szabályokat betartva dolgozik, és azt szeretné, ha Szlovákiának az Orosz Föderációval való viszonya a kölcsönös tiszteleten alapulna. Korčok arról is beszélt, a kiutasított nagykövetségi dolgozók hiánya érezhető lesz a külképviselet mindennapi feladatainak ellátásában. „Mindent megteszek azonban azért, hogy a moszkvai nagykövetségünk működjön” – tette hozzá a szlovák külügyminiszter.

Korčok a cseh külügyminiszterrel, Jakub Kulhánekkel (Cseh Szociáldemokrata Párt) közösen tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, figyelemmel követi majd a cseh–orosz kapcsolatokban kialakult válságot. Hozzátette, a Pozsonyban dolgozó orosz diplomaták kiutasítása a szlovák titkosszolgálatok által gyűjtött információk alapján történt. Kulhánek megköszönte a szlovák fél szolidaritását. „A bajban ismerszik meg a barát” – tette hozzá.

Orbán akadályozta

Pozsony támogatta a cseh felet a NATO-ban és az EU-ban folytatott tárgyalások során is, amelyeken a vrběticei incidensre való válasznyilatkozatot készítették elő. A V4-es országok miniszterelnökei külön is kiadtak egy állásfoglalást, amiben szolidaritást vállalnak Csehországgal Oroszországgal szemben. Az Euractiv portál információi szerint azonban Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnök megakadályozta, hogy a visegrádi négyek vezetői egy Oroszországot keményen elítélő nyilatkozatot fogadjanak el. A hírt lapunknak diplomáciai források is megerősítették. 

A közös nyilatkozat első verzióját a lengyel kormány dolgozta ki. Ebben a szövegben az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat–2 gázvezeték építésének leállítására szólítottak volna fel, és határozott kiállást fogalmaztak meg Ukrajna és Belarusz mellett – Moszkvával szemben. A lengyel javaslat szerint azt is kijelentették volna, hogy az Északi Áramlat–2 „hátrányosan befolyásolná Európa energiabiztonságát”. Az Oroszországgal baráti viszonyt ápoló Orbán Viktor ellenállásán azonban megbukott ez a verzió, írja az Euractiv. Így a V4-ek csupán szolidaritásukat fejezték ki Csehországgal.

A baltiak a csehekkel vannak

Oroszország ugyancsak kiutasít két lett és egy-egy litván és észt diplomatát is. "A diplomáciai küldöttségek vezetőinek tolmácsoltuk az éles tiltakozásunkat az ellen, hogy a balti államokban lévő orosz nagykövetségekről provokatív és indokolatlan módon utasították ki diplomatáinkat" - szögezi le az orosz külügy. Szerintük a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia kormánya a csehekkel való hamis szolidaritásvállalás mögé rejtik a nyíltan oroszellenes politikájukat. A balti államok még  április 23-án jelentették be, hogy Csehországgal való szolidaritásvállalásként orosz diplomatákat utasítanak ki.

A vrběticei incidens

Prága április 17-én azzal vádolta meg Moszkvát, hogy felelősség terheli a vrběticei hadianyagraktárban 2014-ben történt robbanásért, és kiutasította az orosz nagykövetség 18 munkatársát, akiket hírszerzőknek minősített. Oroszország válaszul nemkívánatos személynek minősítette a fővárosában működő cseh diplomáciai képviselet 20 munkatársát.

(TASR, Euractiv, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?