Kijev szerint Oroszország csak a Krímből kezdte el csapatai visszavonását, nem az ukrán határról

orosz hadsereg

Oroszország csak az általa önkényesen elcsatolt Krím félszigetről kezdte el kivonni csapatait, Ukrajna határának közeléből viszont nem - közölte Szerhij Dejneko, az ukrán határőrszolgálat parancsnoka egy szerdán megjelent interjúban.

"Azóta, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter bejelentette az orosz csapatok kivonását április 23-tól, a hírszerzésünk megfigyelése alapján valóban megkezdődött ez a folyamat, de csak a megszállt Krím félsziget területén" - mondta a tisztségviselő az RBK-Ukrajina hírportálnak.

Kiemelte, hogy Ukrajna keleti határától azonban az orosz csapatokat nem kezdték el visszavonni. Szavai szerint továbbra is "ellenséges erők és haditechnika van nagy számban jelen" a Voronyezshez közeli katonai táborokban és a voronyezsi területen lévő Bogucsar városban. Hangsúlyozta, hogy utóbbi alig néhány tíz kilométerre van az ukrán határtól.

"Ami a voronyezsi terület táborait illeti, ott még semmiféle mozgást nem észlelünk" - szögezte le Dejneko. Hozzátette, hogy az ukrán határőrség folyamatosan figyelemmel követi a helyzetet.

Ami az orosz katonák létszámát illeti, a határőrség parancsnoka számokat nem említett. Ruszlan Homcsak ukrán vezérkari főnök március 30-án a kijevi parlamentben arról beszélt, hogy Oroszország hadgyakorlat leple alatt az orosz-ukrán határ közelébe, valamint a Donyec-medencei ideiglenesen megszállt területekre és a Krímbe 28 harcászati zászlóaljat vont össze, és még továbbiak érkezése várható.

Julija Mendel, Zelenszkij sajtótitkára április 11-én egy tévéműsorban közölte: Oroszország negyvenezer katonát vont össze az ukrán határ mentén és ugyanennyit a Krím félszigeten.

Később - két nappal a krími orosz csapatkivonás bejelentése előtt - Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Oroszország akár 120 ezer fölé is növelheti az ukrán határ mentén és a Krím félszigeten összevont katonáinak a létszámát.

Közben ukrán hírportálok szerdán idézték Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki a La Repubblica című olasz napilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy kész lenne Vlagyimir Putyin orosz államfővel a Vatikánban találkozni.

"A Vatikán valóban ideális hely a békéről folytatott párbeszédhez. A Szentszék világszintű erkölcsi tekintély, mindig hatékonyan tölti be közvetítő szerepét, mivel pártatlan és a konfliktusban részt vevő valamennyi félben bizalmat kelt" - fogalmazott Zelenszkij, aki a római pápát a "béke prófétájának" nevezte.

Hangsúlyozta, hogy a Vatikán különbözik a világ többi szereplőjétől, mert katonai, politikai vagy gazdasági érdekek nélkül cselekszik. Szerinte egy ilyen tekintéllyel rendelkező közvetítő biztosíthat bizalmat mindkét félben, és a találkozón végre a lényegről beszélhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?