Brexit - Az EP megszavazta az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodást

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén hozzájárult az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokat és együttműködést meghatározó megállapodáshoz, amely az EP-képviselők szerint csillapítja az EU-ból való brit kilépés (Brexit) negatív következményeit - közölte az uniós parlament szerdán.

A keddi vitát követően szerda reggel kihirdetett eredmény szerint az EP 660 szavazattal, öt ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett fogadta el a megállapodást.

A tárgyaló felek 2020. december 24-én egyeztek meg az Unió és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodásról. A fennakadások elkerülésére az EP elfogadta, hogy a megállapodást január elsejétől április 30-ig ideiglenesen alkalmazzák, azonban a végleges alkalmazáshoz a szerdán megadott parlamenti hozzájárulásra volt szükség.

Az EP a megállapodásról állásfoglalást is elfogadott, amelyben a képviselők üdvözölték az egyezmény létrejöttét, de történelmi hibának nevezték a brit kilépést, arra emlékeztetve, hogy egy unión kívüli ország nem élvezheti az uniós tagság előnyeit. Üdvözölték a kvóták és vámok nélküli szabadkereskedelmi megállapodást, és hozzátették, hogy az egyenlő versenyfeltételeket garantáló szabályok akár jövőbeli megállapodások számára is mintául szolgálhatnak Az EP egyetértett a megállapodás halászattal, fogyasztókkal, légi közlekedéssel, energiával és adatvédelemmel kapcsolatos pontjaival is.

Sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az Egyesült Királyság a tárgyalások körét nem kívánta kiterjeszteni a kül-, a biztonság- és a fejlesztéspolitikára, és nem vesz részt az Erasmus+ diákcsereprogramban.

Hangsúlyozták, hogy az Ír-sziget békéjének megőrzése az EP egyik fő célkitűzése volt. Ezzel összefüggésben arra szólították fel a brit kormányt, hogy "jóhiszeműen járjon el, haladéktalanul és teljes körűen hajtsa végre az általa aláírt megállapodások feltételeit, azon hiteles és átfogó menetrend alapján, amelyet az Európai Bizottsággal közösen határoztak meg".

Az Európai Parlament hozzájárulása után ahhoz, hogy a megállapodás május elsejéig véglegesen életbe léphessen, még szükség van az EU Tanácsának - lényegében már csak formalitásnak számító - döntésére.

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az EU-ból, de a kilépés napján kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakban jórészt a korábbi szabályrendszer maradt érvényben a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Az átmeneti időszak ugyanakkor idén január 1-jén lejárt, és ezzel egy időben megszűnt Nagy-Britannia tagsága az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában is. A megállapodás a kvóták és vámok nélküli szabadkereskedelem mellett a halászatra, energiaügyekre, biztonsági kérdésekre és a tisztességes versenyre vonatkozó szabályokat tartalmaz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?