A DAC sorozatban hatodszor győzött Aranyosmaróton

Ramírez duplázott

Egy gyenge első félidőt követően Eric Ramírez szezonbeli 16. góljával győzött a DAC labdarúgócsapata az aranyosmaróti ViOn otthonában a Fortuna Liga felsőházi rájátszásnak 6. fordulójában.

Németh Antal a következő összeállításban küldte pályára a sárga-kékeket: Jedlička–Davis, Beszkorovajnij, Kružliak, Sommer–Balic, Njie, Nebyla–Andzouana, Ramírez, Divkovic. A kezdőből kimaradt Jannik Müller, aki a szezonban nem nagyon tudja azt a szintet hozni, amit egy német másodosztályból érkező játékostól elvárnánk. A helyére Németh Beszkorovajnijt állította. Schäfer András posztján pedig a gambiai Njie kezdett.

Marko Divkovicé volt az első helyzet, remekül lépett el a védőjétől ám a lövése nagyon gyengére sikeredett, a labda alig gurult el Chovan kapusig.

Az első ViOn helyzetre a 16. percig kellett várni, amikor Hrnčar beadását Kružliak röviden fejelte ki, a kipattanót Tóth lőtte egyből kapura, a labda a felsőlécen csattant.

Az első félidőben nagyon keveset láttunk fociból. A játék a két tizenhatos között zajlott. A DAC játékosai eléggé elveszetten és elképzelés nélkül rohangáltak a pályán, kidolgozott akcióról, de még egymást követő több pontos passzról sem beszélhettünk. A másik oldalon leginkább Hrnčar megmozdulásaiban bíztak az aranyosmarótiak. A fiatal szélső ugyan aktív volt, de az ő játékából is hiányzott a pontosság.

A 41. percben Hrnčar futotta le Eric Davist, a lövését azonban nagyszerűen blokkolta Beszkorovajnij.

Az első félidő annyira nélkülözte a kreatív és támadó játékot, hogy már egy ilyen blokkolt lövés is kivételes eseménynek számított.

második félidő első 5 perce ott folytatódott ahol az első befejeződött, így a DAC a semmiből szerezte meg a vezetést. Njie küzdött meg a labdáért a saját térfelén, azonnal indította Ramírezt, aki higgadtan gurított el Chovan mellett a hazaiak kapujába – 0:1.

Ez volt Ramírez 16. gólja a szezonban, folytatja remek sorozatát: a rájátszás minden meccsén gólt lőtt eddig.

Egy perccel később Nebyla előtt adódott remek lehetőség, ám a fiatal szlovák korosztályos válogatott a kapusba lőtte a labdát. A DAC vezetését Divkovic duplázhatta volna meg. A horvát támadó a hazaiak tizenhatos vonalán húzogatott, és mikor már úgy tűnt, elszórakozta a lövőhelyzetet remekül tekert kapura.

5 perc alatt négy gólt is szerezhettek volna a csallóköziek. Andzouana passzát remekül állította meg Menich, azonban Andzouana visszaszerezte a labdát és a lövése a kapufán csattant.

66. percben életjelet adott magáról a hazai csapat: a csereként beállt Kiziridisz visszagurított labdáját Sloboda tűzte laposan kapura, de Njie sikeresen blokkolt. A másik oldalon a szintén csereként beállt Moumou okozott zavart a hazai védelemben.

Tomáš Ďubek megpattanó szabadrúgását követően a labda flippergolyó módjára pattogott a dunaszerdahelyiek tizenhatosán belül, végül szöglettel folytatódott a játék, ám ez már veszélytelen volt.

Az utolsó 10 percben ugyan becsülettel próbálkozott az aranyosmaróti csapat kiegyenlíteni, de komoly helyzetig nem jutott. A meccs krónikájához tartozik, hogy Ramírez műesésért sárga lapot kapott, ez volt az ötödik, így biztosan kihagyja a következő MŠK Žilina elleni hazai mérkőzést.

A DAC Ramírez góljával végül 1:0-ra győzött, így már sorozatban hatodik alkalommal nyert a ViOn otthonában.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?