A Bugár-fóbiáról

Bugár

Bugár Béla politikai szavatossága lejárt. A 2020-as parlamenti választáson a Híd nagyon gyatra eredményt ért el (2,06 százalék), Bugár lemondott az elnöki posztról és visszavonult.

Valószínűleg nem így képzelte el a gazdag politikai karrier végét, de abban a ligában, ahol ő játszott, kevesen tudják úgy befejezni a karrierjüket, ahogy eltervezték. Nem sikerült ez Vladimír Mečiarnak, Mikuláš Dzurindának és Robert Ficónak sem. Más-más okból ők azonban a lejárt politikai szavatosság után is küzdeni próbáltak a politikai ringben. Ezek a szereplők könnyű célpontok, hiszen a múlt kísérti őket. (Lásd ehhez: azt a hírt hallva, hogy Gyurcsány kórházba került, leginkább a Fideszben kaptak a szívükhöz.)

A három magyar párt egységesülését rossz szemmel nézők Bugár visszatérésével riogatnak, de a Szövetségbe igyekvők között is vannak, akik szívesen rúgnak egyet a korábbi vetélytársba. Ha Bugár neve előkerül ezekben a körökben, kivétel nélkül negatívan szólnak róla, ő az áruló, a gazember, és ennél is cifrább címkékkel látják el. A netes kommentfolyamban, mint általában, még rosszabb a helyzet, a fekáliával megtömött gulyáságyú senkit sem kímél, BB-nek itt is bőven kijut. Egykor az ország harmadik legnépszerűbb politikusának ma nagyon magas az elutasítottsága.

Ha a politikusokat az eredményesség alapján ítéljük meg, úgy Bugár Béla a legsikeresebb szlovákiai magyar politikus – kilenc évig vezette az Magyar Koalíció Pártját (MKP) és tizenegy évig a Hidat. Hosszú éveken át azért dolgozott, hogy Szlovákia jó irányban fejlődjön. Évtizedekig nem csupán meghatározta, hanem diktálta a szlovákiai magyar politikát. Sikeresen juttatta be a parlamentbe az általa vezetett pártokat, többen neki köszönhetően kaptak pozíciót, lehetőséget. Ha a stílussal vagy a leadershippel nem értett is mindenki egyet, az eredményeket látva elfogadták.

Olyannyira meghatározó alakja volt a szlovákiai magyar politikának, hogy visszavonulásával új időszámítás kezdődik.

Jelenleg nincs még olyan arc, akit országszerte el lehet adni óriásplakáton. Ez önmagában nem feltétlenül gond, csak más stratégiát igényel, melósabb vállalkozás. Az alakuló Szövetségnek tudatosítania kell ezt az örökséget.

Bugár Bélával riogatni ma fölösleges, és nem azért, mert „elárulta a magyarságot”, hanem azért, mert lejárt a politikai szavatossága.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?