Kancellár kerestetik

Laschet lesz Merkel utódja, hacsak a Zöldek közbe nem szólnak

Ősszel véget ér egy korszak Németországban: 16 év után új nevet kell megtanulnunk, nem Angela Merkel lesz a kancellár.

Jó eséllyel a CDU/CSU kereszténydemokrata pártszövetség adja a következő kancellárt is, így aztán jelöltekben sem volt hiány. Merkel eredetileg Annegret Kramp-Karrenbauert jelölte utódjának, de az ő támogatottsága gyorsan összeomlott a CDU/CSU-ban, és világossá vált, új listavezetőre van szükség a szeptemberi választásra.

A CDU-ban folyó kemény csatát januárban Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke nyerte, és úgy tűnt, ezzel a CDU/ CSU pártszövetség kancellárjelöltje is megvan. Ám Markus Söder, a bajor CSU testvérpárt elnöke szintén kancellári álmokat dédelgetett, és nyilvánvalóvá vált, hogy megküzdeni is kész érte. Söder pozíciója nem volt könnyű, mert a kétpárti szövetségben a CSU a kisebb partner, és a múltban csak kétszer adott kancellárjelöltet. Helmut Kohlnak és Ange-la Merkelnek köszönhetően pedig az elmúlt évtizedekben a nagyobb testvérpárt dominált, de a CDU-nak most nincs hasonló kaliberű politikusa.

A jelölt, Armin Laschet sok csatát megélt veterán, például 2017-ben nehéz helyzetből tudott választást nyerni Németország legnépesebb tartományában. De nem tartozik a karizmatikus politikusok közé, így a német közvélemény nem igazán tudja kancellárként elképzelni. Viszont a CSU vezetőjének, Markus Södernek tagadhatatlan bajor karizmája van és sikeresen ápolja a határozott vezető imázsát, még akkor is, ha a CSU az utolsó bajor tartományi választáson nagyon leszerepelt. A polgárok egyértelműen Söder oldalán állnak, a közvélemény-kutatások szerint a CDU/CSU választóinak 72 százaléka őt tartja alkalmasabbnak a kancellári posztra. De ez nem volt elég, ugyanis a CDU vezetése nagy többséggel kiállt Armin Laschet mellett.

Épp ideje volt, hogy a CDU/CSU a héten lezárta a kérdést, mert az immár legnagyobb vetélytárs, a Zöldek minden különösebb dráma nélkül Annalena Baerbockot választották kancellárjelöltnek. A Zöldek hűek maradtak modern progresszív imázsukhoz: egy fiatal nőt indítanak. Ráadásul a Zöldek társelnöke, Robert Habeck elegánsan utat engedett Baerbocknak, ami erős kontraszt a kereszténydemokrata pártszövetségben zajló ádáz küzdelemmel.

A felmérések szerint a Zöldek már Németország második legerősebb pártja, és csak neki van esélye, hogy esetleg a CDU/CSU nélkül alakítson kormányt. A Zöldek az elmúlt években felnőttek a feladathoz, és sikeresen használják ki, hogy a fiatal választók számára egyre fontosabb a környezetvédelem. Mindamellett a Zöldek pragmatikusak is tudnak lenni, tartományi szinten a kereszténydemokratákkal és a baloldali pártokkal egyaránt képesek együtt kormányozni.

A két legerősebb német párt tehát ellentétes kancellárjelölttel kezdi a kampányt. Míg Armin Laschet egyértelműen a jelenlegi politikai status quo képviselője, Annalena Baerbock a változásé. Hogy ennek mi lesz a végeredménye, nehéz megjósolni. De egyre több választó fárad bele a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták közös kormányzásába, ezért a Zöldeknek ősszel jó esélyei lehetnek, persze a járvány ott is alaposan beleszólhat a dolgokba. Például sokat javíthat a kereszténydemokraták kilátásain, ha a nyár végéig sikerül beoltani a felnőtt lakosságot. Csak egy dolog biztos, az elkövetkező hónapok a kereszténydemokraták és a Zöldek küzdelméről fognak szólni, a többi pártnak nincs esélye kormányalakításra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?