Elutasította a német alkotmánybíróság az EU-s helyreállítási alap elleni beadványt

Bernd Lucke

Elutasította a német alkotmánybíróság szerdán a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló európai uniós pénzügyi alap (Next Generation EU – NGEU) németországi elfogadásának leállíttatásáról szóló beadványt.

Az alkotmánybírósági döntés révén Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök aláírhatja és kihirdetheti a NGEU ratifikálásáról – nemzeti jogrendbe emeléséről – rendelkező törvényt.

Ezzel Németország hivatalosan hozzájárul a 750 milliárd eurós alap létrehozásához.

Ugyanakkor az alkotmánybírósági eljárás is folytatódik. A testület a szerdai döntéssel csak a ratifikációs folyamat leállítását tagadta meg, de az ügyben benyújtott alkotmányjogi panasz alapján megvizsgálja, hogy az NGEU valóban megfelel-e az államháztartás feletti törvényhozási ellenőrzés alkotmányos alapszabályának.

A döntés indoklásában kiemelték, hogy súlyos és helyrehozhatatlan károkat okozna, ha teljesítenék a panaszosok – a kormányzó CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párt egyik volt elnöke, Bernd Lucke és a hozzá csatlakozott nagyjából kétezer ember – azon kérését, hogy a valószínűleg igen hosszú ideig tartó vizsgálat végéig függesszék fel a ratifikációt.

Ha eleget tennének a kérésnek, „Németország miatt megfeneklene, vagy akár végleg meg is szakadna a világjárvány gazdasági következményeinek enyhítését szolgáló pénzügyi támogatások teljes európai uniós szintű tervezése” – írták.

A szövetségi parlament (Bundestag) és a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) márciusban szavazta meg az NGEU-ról szóló előterjesztést, amelyben a szövetségi kormány azt kérte a törvényhozástól, hogy emelje be a német jogrendbe az Európai Unió Tanácsának tavaly december 14-én hozott határozatát az EU-s költségvetés bevételi oldaláról, az úgynevezett saját forrásokról.

Ez a határozat felhatalmazza az Európai Bizottságot, hogy bevonjon a tőkepiacról 750 milliárd eurót. Ezzel a pénzzel töltik fel az NGEU alapot. A brüsszeli bizottság csak akkor veheti fel a hitelt, és az így szerzett pénzt is csak akkor oszthatja szét a tagállamok között, ha a határozatot valamennyi EU-tagnál ratifikálták.

A Bundestagban az AfD-n kívül az összes párt támogatta az NGEU-t. Bernd Lucke és társai a március 25-án tartott szavazás után azonnal az alkotmánybírósághoz fordultak, kérve, hogy állítsa meg a jogalkotási folyamatot. A testület másnap közölte, hogy felfüggeszti a jogalkotást – azaz megtiltja az államfőnek a törvény kihirdetését – arra az időre, amíg előzetesen elbírálja a volt AfD-elnök és társai beadványát. Ezt a vizsgálatot fejezték be a szerdai döntéssel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?