Forma-1 – Berger szerint Verstappen lesz a világbajnok

Max Verstappen

Gerhard Berger szerint Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyeri meg idén a Forma-1-es világbajnoki címet.

A német túraautó-bajnokságot (DTM) irányító korábbi F1-es versenyző a Sport Bildnek azt mondta, a 23 éves Verstappen számára most minden adott ahhoz, hogy letaszítsa a trónról a címvédő és hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamiltont (Mercedes).

„Megérett a vb-címre, mert rendelkezik a győzelemhez szükséges képességekkel, sebességgel és megfelelő eszközökkel” – nyilatkozta Berger. Hozzátette, a Hondának a motor fejlesztésekor sikerült megközelítenie a konstruktőrök között sorozatban hét világbajnoki címet nyert Mercedes erőforrásának teljesítményét. „Ehhez Adrian Newey épített egy nagyon gyors autót a Red Bullnak, ami már az idény elején jól teljesít.”

Hamilton két futam után egy ponttal vezet az összetettben Verstappen előtt, Berger azonban úgy véli, a holland versenyző fel tudja venni a küzdelmet a címvédővel, és extrém teljesítményre is képes lesz a vb-cím megszerzése érdekében.

A 61 esztendős osztrák ex-versenyző szót ejtett a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelről is, aki a Ferraritól távozva az Aston Martinnál próbál még sikereket elérni az F1-ben.

„Saját tapasztalat alapján tudom, hogy egyszer eljön az idő, amikor az ember elhagyja saját pályafutása csúcspontját” – mondta Berger, aki szerint ez nem jelenti azt, hogy Vettel már nem képes futamot nyerni az F1-ben. „Ha sikeres vagy, megvan a tapasztalatod, és ugyanolyan szenvedéllyel tudod folytatni a sportot, az mindig jó eredményekhez vezet” – jelentette ki.

A Forma-1-es világbajnoki sorozat jövő hétvégén folytatódik Portugáliában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?