A vártnál kevesebb előfizetőt szerzett a Netflix

netflix

A vártnál nagyobb bevétel és nyereség mellett a vártnál jóval kevesebb új előfizetőt szerzett a Netflix, a világ legnagyobb streamingszolgáltatója az első negyedévben, amivel csalódást okozott a befektetőknek.  

Az amerikai internetes tartalomszolgáltató árfolyama 11 százalékos zuhanórepülésre váltott a New York-i tőzsdén, miután a keddi zárás után nyilvánosságra hozta első negyedéves gyorsjelentését.

A Netflix előfizetőinek tábora 3,98 millió fővel bővült, ami elmarad az elemzők által várt 6,25 milliótól és a vállalat által remélt közel 6 milliótól is.

A Netflix arra számít, hogy a folyó negyedévben 1 millió új előfizetőre tesz szert, míg elemzők 4,8 milliós számot vártak.

A befektetők által leginkább figyelt adat a felhasználók száma, amely fontos jelzés a következő negyedévekre.

A vállalat bevételei éves összevetésben 24,2 százalékkal, 7 milliárd 163 millió dollárra emelkedtek az első negyedévben. A működési eredmény több mint duplájára, 1,96 milliárd dollárra, a haszonkulcs pedig 16,6 százalékról 27,4 százalékra ugrott, mindkét érték történelmi csúcsot jelent. Az adózott nyereség 140,7 százalékkal, 1 milliárd 707 millió dollárra nőtt, az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke pedig 3,75 dollárra kúszott fel, szemben az egy évvel korábbi 1,57 dollárral.

Elemzők 7,13 milliárd dolláros bevételre és részvényenként 2,97 dolláros nyereségre számítottak az első negyedévről.

A Netflix árfolyama 11 százalékkal, 489,28 dollárra zuhant a beszámoló közzététele után, és ezzel egy csapásra 25 milliárd dollárral csökkent a vállalat piaci tőkeértéke. Az utóbbi 12 hónap alatt 27 százalékkal nőtt az árfolyam, messze elmaradva a Nasdaq-piac összetett mutatójának 63 százalékos emelkedésétől.

A vállalat vezetése úgy véli, a piaci verseny nem változott jelentősen az első negyedévben, nem gyakorolt különösebb hatást az új előfizetők számára. Megítélésük szerint a növekedési ütem lassulásának okai inkább abban kereshetőek, hogy magasak a bázisadatok, hiszen a koronavírus-járvány tavaly erősen növelte az előfizetői tábort. Emellett éppen a járvány hatására nagy késedelmeket szenvedtek el a forgatások.

A második fél év azonban várakozásaik szerint erős lesz, olyan népszerű sorozatok esetében indulnak új évadok, mint a Te (You), A nagy pénzrablás (Money Heist) vagy éppen a Vaják (The Witcher), és képernyőre kerül a Red Notice című akciófilm.

A Netflix egyike volt azoknak a vállalatoknak, amelyeknek előnyt jelentett a koronavírus-járvány. A tavalyi első fél évben kiugró mértékben nőtt az előfizetők száma, mivel a karanténba kényszerült fogyasztók filmek és sorozatok nézésével ütötték el az időt.

A Netflix előfizetőinek száma 207,64 millió volt idén március végén. A vállalat arra számít, hogy a második  negyedévben 1 millióval tudja növelni előfizetőinek számát, a bevétele éves összehasonlításban 18,8 százalékkal több mint 7,3 milliárd dollárra, nyeresége pedig 1,44 milliárd dollárra, részvényenként 3,16 dollárra emelkedik.

Az 1997-ben alapított, streamingszolgáltatást több mint 11 éve nyújtó Netflix mintegy 190 országban érhető el.  

A nagy tőkeértékű technológiai vállalatok nevük kezdőbetűje alapján FAANG-csoportként emlegetett ötöséből a Netflix elsőként tette közzé gyorsjelentését. A többiek közül a Google anyavállalata, az Alphabet április 27-én, az Apple és a Facebook április 28-án, az Amazon pedig április 29-én teszi közzé első negyedéves beszámolóját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?