Doležal: Kezdődhet az éttermek kárpótlásának második fázisa

Andrej Doležal
Pozsony |

Már csak a pénzügyminisztériumtól kapott pénz átutalására várunk, hogy elindítsuk az éttermek és az idegenforgalom kárpótlásának második fázisát – tájékoztatott a közösségi hálón Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedési és építésügyi miniszter.

„Rengeteg kérdést kapunk, hogy mikor indítjuk be végre az éttermek és az idegenforgalom kárpótlásának második fázisát. A helyzet az, hogy a közlekedési és építésügyi minisztérium elvégezte a házi feladatot, minden technikai feltétel adott”

– írta a miniszter.  Hozzátette, hogy a kárpótlási rendszert már jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal, készek az űrlapok és a kérvényezőket segítő videófilmek, a pénzügyminisztériumtól pedig már kérték a megfelelő összeg felszabadítását.

„Egyszóval csak arra várunk, hogy a pénzügyminisztérium küldje a pénzt. Amint ez megtörténik, 24 órán belül beindítjuk a kárpótlás második fázisát” – zárta Doležal.

A pénzügyminisztérium körülbelül egy órás eltéréssel reagált, szintén a közösségi hálón. Azt írta, a szükséges összeget már jóváhagyta. „Időközben a pénzügyminisztérium jóváhagyta és felszabadította a közlekedési és építésügyi minisztérium kárpótlási tervéhez szükséges összeget. Megkezdődhet az éttermek és az idegenforgalom kárpótlásának második fázisa” – írta a tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?