Magyar Fórum: Rendszerszintű változásban is megegyeztünk

Magyar Fórum: Rendszerszintű változásban is megegyeztünk

Alább változtatás nélkül közöljük a Magyar Fórum sajtóközleményét:

Ma ismét találkozott Kassa Megye elnöke Rastislav Trnka valamint a Magyar Fórum elnöke Simon Zsolt. Ezen a találkozón újra foglalkoztak a magyar tanítási nyelvű középiskolákba jelentlkező diákok helyzetéről. Miután ismert a helyzet hány diák adta le jelentkezését az egyes középiskolákba, továbbra is fennáll az a helyzet, hogy magyarul több diák szeretne tanulni, mint amennyi helyet kassa megye a középiskolák számára biztosított.

Örülünk annak, hogy Trnka elnök úr ígéretéhez híven kijelentette, ezt a problémát úgy fogják megoldani, hogy minden anyanyelvén tanulni kívánó diák számára biztosítják ezt a lehetőseget.

Ezentúl egy rendszer szintű változásban is megegyeztünk.  Mivel a magyar kisebbség aránya Kassa Megyén belül 9,44 %, és a magyar középiskolákba biztosított helyek aránya 5,2%. Ez a szám elégtelennek bizonyult. A megye elnöke igéretet tett arra, hogy renszerszinten fogják megemelni ezt az arányt, hogy a következő években ne forduljon elő, olyan helyzet, hogy magyarul tanulni kívánó diák számára nincs elegendő hely.

A Magyar Fórum örül annak, hogy az aktuális helyhiány megoldásán kívül, sikerülni látszik az is, hogy ez a probléma nem fog ismétlődni. Örömtelinek tartjuk, hogy Rastislav Trnka elnök úr hozzáállása nem csak az ad-hoc megoldásokben merül ki, hanem rendszerszintű megoldásra törekszik.

Simon Zsolt
a Magyar Fórum elnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?