Két és fél milliárd Tyrannosaurus rex élhetett a Földön

Tyrannosaurus rex

Összesen 2,5 milliárd példány élhetett a Földön a Tyrannosaurus rexből, az egyik legismertebb dinoszauruszfajból - számolták ki a Kaliforniai Egyetem berkeley-i intézményének kutatói, akik a Science című folyóiratban publikálták csütörtökön az első "dinószámlálás" eredményét.

A rendelkezésre álló tudományos adatok alapján a Berkeley kutatói kiszámították, hogy ezek az őshüllők 15 éves korukra érhették el az ivarérettséget, minden generáció mintegy 19 évig élhetett, a felnőtt állatok súlya 5,2 tonna körül lehetett, és átlagosan minden 100 négyzetkilométerre jutott egy példány 2,3 millió négyzetkilométer összterületen.

Ezekből az adatokból kiindulva a kutatók arra a következtésre jutottak, hogy a bolygón egy adott pillanatban mintegy 20 ezer T. rex élhetett, és a faj 127 ezer generáción keresztül maradhatott fenn. Ez azt jelenti, hogy 2,5 millió év alatt összesen 2,5 milliárd T. rex élt a Földön.

A berkeley-i kutatók is elismerték, hogy becslésük meglehetősen nagy hibaszázalékot tartalmaz: az összes valaha élt Tyrannosaurus rex száma minimálisan 140 millió, maximálisan 42 milliárd, ennek átlagát határozták meg mintegy két és fél milliárdban, az időszak pedig, amelyben a gigantikus állatok Észak-Amerikát rótták, 1,2 milliótól 3,6 millió évig terjed.

Szakértők szerint ha a T. rexből csak 2,5 millió élt volna - és nem 2,5 milliárd -, valószínűleg soha nem tudtuk volna meg, hogy valaha is léteztek.

A T. rex volt minden idők legnagyobb húsevő szárazföldi állata. A faj valószínűleg akkor halt ki, amikor egy aszteroida csapódott be Mexikó területén, kipusztítva a Földön hajdan létező fajok háromnegyedét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?