Hosszabb várakozás nélküli mammográfiai vizsgálat Komáromban

Komárom
Komárom |

Felújított mammográfiai rendelő várja a pácienseket a komáromi kórházban. A vizsgálatra előzetes bejelentkezést követően csak pár napot kell várakozni.

A kórházunkban használt mammográf úgy van beállítva, hogy a páciensek nem érezzenek olyan fájdalmat, mint 10-20 évvel ezelőtt. Nagy előnynek számít, hogy a kivizsgálásra szóló időpontot a rezervációt követően két-három nappal adjuk meg” – mondta Miroslav Jaška kórházigazgató. A gyors és fájdalommentes, mindössze öt-tíz percig tartó kivizsgálás során a kórház szakembere különböző testhelyzetekből négy felvételt készít. „A páciensek két napon belül megkapják az eredményeket, majd ezek közül némelyeket szonográfiai vizsgáltra küldünk. Ha szükséges a mellből történő mintavétel, a biopszia lehetőségét is felkínáljuk, amelyet szerdánként az USG-állomásunkon hajtanak végre” – fejtette ki az igazgató.

A vizsgálatra a 035-790-93-11-es vagy a 035-790-96-12-es telefonszámok valamelyikén, illetve a kórház honlapján található online regisztrációs űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.

A nőknél a mellrák számít jelenleg a leggyakoribb rosszindulatú daganatfajtának. A mammográfiai vizsgálat fontos megelőző szereppel bír, amelyen a 40 év feletti nőknek kétévente kellene átesniük.

Komárom

(AGEL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?