Lengvarský: A kiadott engedély nem vonatkozik a beérkezett Szputnyik-vakcinára

Vladimír Lengvarský

A Marek Krajčí (OĽANO) volt egészségügyi miniszter által a Szputnyik V vakcinára kiadott engedély nem vonatkozik arra a szállítmányra, amely az országba érkezett – mondta a keddi sajtótájékoztatón Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszter.

Elmondása szerint Szlovákiába egyadagos csomagolások érkeztek, de a Krajčí által kiadott engedély háromadagos csomagolásra vonatkozik. Lengvarský hozzátette, tájékoztatta Zuzana Čaputová köztársasági elnököt az orosz oltóanyagok gyártójával kötött szerződéséről.

Az egészségügyi miniszter üdvözli az államfőnek azt a véleményét, hogy egyetlen oltóanyag sem oszthatja meg a szlovák állampolgárokat. „Az elnök asszony azt mondta, támogatja az egészségügyi minisztérium és a kormány erőfeszítéseit, amelyeket azért tesz, hogy az állampolgárok olyan vakcinát kapjanak, amely nem veszélyezteti az egészségüket" - tette hozzá az egészségügyi tárca vezetője.

Marek Krajčí volt egészségügyi miniszter (OĽANO) március 1-jén engedélyezte 200 ezer csomag regisztrálatlan Szputnyik vakcina felhasználását. Az engedélyt aznap írta alá, amikor Igor Matovič (OĽANO) akkori miniszterelnökkel, jelenlegi pénzügyminiszterrel közösen bejelentették, hogy Szlovákia kétmillió adag orosz vakcinát vásárol, és megérkezett az első szállítmány. Az oltóanyag terápiás alkalmazásának augusztus végéig érvényes engedélyét az egészségügyi minisztérium honlapján tették közzé.

Matovič valószínűleg szerdán (április 14), sajtótájékoztatón informál a Szputnyik V-vel kapcsolatos kérdésekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?