Már a 40 éven felüliek is regisztrálhatnak az oltásra

koronavírus-vakcina
Pozsony |

Mától már az 40 éven felüliek is regisztrálhatnak az elektronikus váróterembe, a koronavírus elleni oltásra – erősítette meg Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter.

A negyven és hatvan év közöttieket az AstraZeneca vakcinájával, a hatvan évnél idősebbeket a Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyagával oltják majd.

Az egészségügyi tárca egyúttal kilátásba helyezte, hogy megszünteti a koronavírus elleni oltásra vonatkozó, életkor alapján történő korlátozást.

„Fontolóra vesszük a lehetőséget, hogy életkor szerinti korlátozás nélkül lehessen regisztrálni a védőoltásra” – mondta az egészségügyi miniszter. Hozzátette: mobil oltócsoportok is működhetnének Szlovákiában, hogy például mozgásképtelen emberek is egyszerűbben megkaphassák a védőoltást.

Érdekes

Az elektronikus váróterembe való bejelentkezés több lépésből áll. Az oltásra jogosult érdeklődő először kiválasztja a megfelelő kategóriát. Ezután kitölti a személyes adatait (név, személyi szám, cím, telefonszám). Végül kiválaszthatja azt is, hol szeretné beoltatni magát. Nem kell feltétlenül az állandó lakhelyét megadni. Több helyszínt is választhat, így elkerülhető, hogy az embereknek utazniuk kelljen az oltás miatt.

 

Ezt követően az alkalmazásban megjelennek a szabad oltási helyek. Ha nincsenek ilyenek, az érdeklődő várólistára kerül. A rendszer minden regisztráció után generál majd egy PIN-kódot, amelyet a jelentkező SMS-ben vagy e-mailben fog megkapni.

 

A várólistára került jelentkező a regisztráció után is módosíthatja az adatait, vagy vissza is vonhatja a regisztrációt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?