Újabb Duna utcás Erasmus+ projekt

Újabb Duna utcás Erasmus+ projekt

A pozsonyi Duna utcai gimnázium ebben a tanévben is csatlakozott a diákok által nagyon kedvelt, különböző európai országok iskoláinak meglátogatására lehetőséget nyújtó Erasmus+ programhoz.

Sorrendben ez már a harmadik ilyen projektünk – igaz, a projektkezdő munka ezúttal nem a tantermeinkben folyik, hanem az online térben, de reméljük, a folytatás a személyes találkozásokra is lehetőséget ad. Az idei projektünk címe: BUILDING DIGITAL EUROPEAN SCHOOLS THROUGH CREATIVE, COLLABORATIVE, AND EFFICIENT PRACTICES, azaz Digitális iskolák építése kreatív, együttműködő és hatékony gyakorlatok által. A projekt célja, hogy az érdekes feladatok mellett hasznos és hatékony segédanyagokat hozzunk létre, amelyek az innovatív digitalizálási folyamat megvalósítását segítik elő az európai iskolákban. A projekt megpályázásakor még senki sem sejtette, milyen aktuális lesz ez a téma. Idén öt ország egy-egy iskolája dolgozik együtt: Spanyolország, Olaszország, Finnország, Franciaország és Szlovákia. Összeszokott csapat vág neki a projektnek francia csapattársaink kivételével, akik először csatlakoztak hozzánk, viszont nagyon lelkesek, és gyorsan sikerült megtalálniuk mindenkivel a közös hangot.

Két év kemény munka vár iskolánk jelenleg másodéves tanulóira, akik egyelőre online formában kommunikálnak projekttársaikkal, de már nagyon várják a feladatokat és az utazást, egymás meglátogatását. Egyelőre lázasan folyik az ötletelgetés a projekt logója körül. A részt vevő öt iskola diákjainak szerkeszteniük kell egy-egy logót, végül a nyertes csapat munkája válik a projekt hivatalos emblémájává. Megjegyzem, az előző projektben a Duna utcások által tervezett logó vitte el a pálmát.

Tudjuk, nehéz dolgunk lesz, de biztosan megbirkózunk ezzel a kihívással is, hiszen van tapasztalatunk. Tehetséges és kreatív diákokból álló csoportunk készen áll a megmérettetésre.

Kiss Helga
 tanár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?