Vállalkozói készségeket sajátítanak el a diákok

Komárom
Komárom |

Szakközépiskolás fiatalok vesznek részt abban a 2022 januárjáig tartó Startup+ elnevezésű szlovák–magyar nemzetközi virtuális versenyben, amely során a diákok nemcsak a profitszerzésről tanulhatnak, hanem a csapatmunkáról és vállalkozások társadalmi hasznáról is.

„A vállalkozói potenciál a szlo-vák–magyar határ menti régióban messzemenően kiaknázatlanˮ – ezzel az erőteljes állítással kezdődik a három szervezet által jegyzett projekt, illetve verseny leírása. Szlovákiából a TANDEM n.o., Magyarországról a Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskoláért Alapítvány és az Interregio Forum Egyesület hozta tető alá a szakközépiskolások készségeit fejlesztő versenyt az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében. 

Rossz szokásaink

Milyen a vállalkozói „klímaˮ a szlovákiai magyar nyelvterületen? Ez a kérdés adja a vállalkozói verseny társadalmi hátterét, amelyről Lelovics Andreával, a TANDEM projektvezetőjével beszélgettünk.

„Meg kell nézni, hogy egy adott közösségben mi az az érték, vagy motiváció, amely alapján az emberek eldöntik, hogy mit szeretnének csinálni. Nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy az alapreakció szerint az a biztos, ha van egy stabil állásod. Az előző generációktól gyakran hallhatjuk, hogy milyen jó volt az, amikor 30-40 évet is ugyanannál a cégnél dolgoztak le. Ez az igény még a mai fiatalokban is megvan, illetve az, hogy legyen egy biztos fizetésed, még ha nem is magasˮ – fejti ki Lelovics Andrea, hogy mi nehezíti a vállalkozás attitűd kibontakozását, majd újabb dimenzióval toldja meg a problémát: „Olyan kultúrában élünk, amelyben az emberek nem nagyon fogadják el azt, ha valami valakinek nem sikerül. Keveset dicsérjük egymást, viszont hosszú ideig tudjuk az embereket emlékeztetni arra, ha valami nem jött össze nekik.ˮ Ez a közhangulat nem segíti a vállalkozással foglalkozó személyeket akkor sem, ha valóban gondjaik vannak, ugyanis ekkor nem szívesen beszélnek arról önreflektív módon, hogy esetleg miben hibáztak. Sőt, még a sikeres vállalkozók sem számolnak be fesztelenül a sikereik okairól, mivel az emberek sokszor kétkedve, rosszabb esetben irigykedve fogadják a történeteiket. Mindemellett – tisztelet a kivételnek – sok helyen még az iskolai tananyag sem fejleszt ki olyan készségeket a diákokban, amelyek a vállalkozáshoz lennének szükségesek. „Ezek pedig a kreativitás, az együttműködés, az empátia, a kommunikáció, a visszajelzések adása és elfogadásaˮ – szögezi le Lelovics Andrea.

Készségek és közjó

„A vállalkozói szellemre nemcsak a magánszférában van szükség, hanem például a nonprofit közegben is, ahol szintén keresni kell az új dolgokat, ráadásul másokkal közösen. Ma már csak az tud sikeres lenni, aki jól tud együttműködni a többi emberrel, akik viszont nem biztos, hogy úgy gondolkodnak, mint ő. Ugyanúgy szükség van a vállalkozói attitűdre a közszférában vagy a nagy cégeknél isˮ – mondja a TANDEM projektvezetője, aki egyben örül annak, hogy már Szlovákiában is teret nyert az a szemlélet, miszerint a vállalkozók nem pusztán a profitért, hanem a társadalmi jóért is tesznek, adott esetben például közösségi problémákat próbálnak megoldani: „Ezért változott meg a kft.-kről szóló törvény is. Eddig be kellett bizonyítaniuk a könyvelésben, hogy minden kiadásuk a profittermelést szolgálta, most már azonban helyet kap benne a közjóért való munkálkodás is. Lehet az a célom, hogy a városomban létrehozzak egy pékséget, ahol jó kenyeret sütnek, de ehhez olyan embereket szeretnék felvenni, akik nehezen jutnak munkához. Vagy virágboltot nyitok, amely hosszú távon fenntartott családi vállalkozás lesz. Végül ha összhangba hozom, amit a vállalkozásomban és a magánéletemben el akarok érni, akkor attól boldog és kiegyensúlyozott emberré válhatok.ˮ

A verseny

A projektbe magyar és szlovák részről is 18 mentort vontak be 6-6 intézményből, akik 10 héten át tartó úgynevezett „blended learningˮ tanfolyamot tartanak legalább 300 diáknak. Az első hetekben önismerettel foglalkoznak a fiatalok, s hogy melyik csapat konkrétan milyen terméket vagy szolgáltatást fog „piacra dobniˮ a virtuális „startupˮ verseny keretében, az csak később derül ki. A projekt folyamán a szakképzési módszertant kívánják összedolgozni az induló „startupˮ vállalkozások szellemével. Szlovákiai részről Rimaszombatból kettő (köztük szlovák csoportok is), Karváról, Alsóbodokról, Gútáról és Dunaszerdahelyről pedig egy-egy iskola vesz részt. A szlovákiai forduló lezárultát követően a továbbjutó csoportok a magyarországi csapatokkal mérik össze az eredményeiket. Nem cél, hogy a projekt végeztével működő vállalkozásokat indítsanak be, de akár még ez is egy lehetséges kifutása a versenynek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?