Čaputová kiáll a szlovák tudományos intézetek mellett

Zuzana Čaputová és Zuzana Baťová

Zuzana Čaputová államfő kiáll a szlovák tudományos intézetek mellett. Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszternek és volt kormányfőnek a nem regisztrált Szputnyik V vakcinával kapcsolatos kijelentéseit, valamint a tudósokkal szembeni állásfoglalását túlzónak és helytelennek nevezte.

Az elnök asszony hétfőn ellátogatott az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Ügynökséghez (ŠÚKL) és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Orvosbiológiai Központjába is. Mindkét intézményt a teljes körű támogatásáról biztosította.

„Egy erős demokrácia velejárói az erős és független szakmai intézmények is. Bármilyen szkeptikus megnyilvánulás, amely nem objektív alapokon nyugszik, gyengíti az ezen intézményekbe vetett közbizalmat” – figyelmeztetett.

Hozzátette: minden biztonságos és hatékony vakcinát alkalmazni kellene. „Az eddigi, szlovákiai laboratóriumokban elvégzett vizsgálatok mind pozitív eredményekkel zárultak a Szputnyik vakcinára nézve. Bízzunk a szlovák intézményekben” – hangsúlyozta az államfő.

Magdaléna Jurkemíková, a ŠÚKL szóvivője értékelte, hogy az államfő ellátogatott hozzájuk. Hozzátette: az elnöki látogatás felkeltette a reményt, hogy az állam értékelni fogja az ügynökség munkáját, illetve az arra irányuló igyekezetét, hogy a piacra dobott gyógyszerek megfeleljenek minden szigorú kritériumnak. „Az elnök asszonyt biztosítottuk afelől, hogy az állami ügynökség kizárólag szakmai bizonyítékok alapján jár el, és egyedüli célja a szlovákiai lakosok egészségének védelme” – emelte ki Jurkemíková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?