Kevesebb a Covid-beteg a dunaszerdahelyi kórházban

oltás
Dunaszerdahely |

Nem találtak koronavírusos beteget a hétvégi tesztelésen Dunaszerdahelyen és Bősön. A Svet Zdravia dunaszerdahelyi kórházában a három helyett már csak egy osztályt kell fenntartani a covidos betegeknek a jövő héttől.

A hét elején huszonkét beteget ápoltak a covid-osztályon. Bock Sylviától, a kórház igazgatójától megtudtuk, hogy egyikük sem szorul gépi lélegeztetésre, viszont  néhányan közülük oxigénterápiát igényelnek. Decemberben volt utoljára ilyen alacsony a páciensek száma. A dunaszerdahelyi kórházban az elmúlt hónapokban három covid-osztályt alakítottak ki, a legsúlyosabb járványhelyzetben nyolcvan beteget is ápoltak az intézményben. A csökkenésnek köszönhetően azonban a jövő héttől már csak egy, 30 ágyas osztályt kell fenntartani  a koronavírusos betegeknek. „A háromból az egyik osztályt már a múlthéten visszaadtuk, a válságstáb ülésén úgy döntöttünk, hogy a jövő héttől csak egy osztály marad. December közepén volt utoljára ennyi betegünk, akkor jött az első utasítás, hogy emelni kell az ágyak számát, januárban és februárban pedig már három covid-osztályunk volt. Március közepéig volt a legrosszabb a helyzet. Most könnyebb időszak van.

Reméljük, hogy a húsvét miatt nem nő majd a betegek száma, ez csak a jövő héten derül ki“ - nyilatkozta Bock Sylvia.

Az igazgató szerint már túl vannak a járvány csúcsán, és abban bíznak, hogy nem romlik majd a helyzet. A hétvégi tesztelés eredményei is reményt adnak. Dunaszerdahelyen 3 454, Bősön 3 493 mintát vettek a hétvégén, ezek közül egy sem volt pozitív.

A hétvégén folytatódott az oltás a nagy kapacitású, megyei önkormányzat által működtetett oltóközpontban. Dunaszerdahelyen több mint háromezer 50 és 60 év közötti lakos kapta meg az AstraZeneca vakcináját. A 60 évesnél idősebbek a kórházakban kaphatják meg a Pfizer koronavírus elleni vakcináját, itt azonban torlódás alakult ki, mivel nincs elég oltóanyag. Dunaszerdahelyen naponta 360 oltást tudnának beadni a 3 rendelőben, Bock Sylvia azt mondta, hogy a minisztérium napi 300-ra csökkentette a kapacitást. „A múlt hét végéig a 70 évnél idősebbek lekötötték a kapacitásunkat.

Most több mint háromezer 60 évnél idősebb lakos van a váróteremben, ők viszont feltehetően csak 3-4 hét múlva juthatnak nálunk vakcinához.

Ebben a hónapban ugyanis a második adagot adják be az arra várakozóknak, így naponta csak húsz-harminc új jelentkezőt tudunk fogadni“ - folytatta Bock Sylvia. 

Jana Fedáková, a kórházhálózat szóvivője közölte, hogy eddig közel 15 500 vakcinát adtak be a dunaszerdahelyi kórházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?